Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1593-1594 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 32. (Debrecen, 2000)

hogy ha valami kárt vallott (a felperes) törvény utján Fodor Miklóst perelje. 2. A főbíró és az esküdtek által Szabó (Zabo) Gáspár, Oláh (Olah) Lukács és Bacsó (Baczio) Gergely hozott ítéletét a tanács minden pontjában és részletében megerősíti, a felperes prókátorát, a szokott díjletétele mellett visszahívta. 3. Szabó (Zabo) Gáspár személyesen megjelent előttünk és ünnepélyesen tiltakozott amiatt neki állítólag valamiféle kötelező levele lenne Kovács (Kowacz) Györgynél, amely miatt ő semmivel sem tartozna, mégis csak saját hatalma szerint letartja. 4. Erdély Gergely, Zabo Balintne, Anna azzony all peoreos ellen meg bizonycza azt, hogy az Nagy Pal neuw legenyel, ki it Debreczenben lakot és az teoreokeok eoltek meg Mathius feoldebeol ala jeouetben, egy testver volt atiaual, aniaual egy volt. Február 19. 5. Kádas (Kádas) István Szabó (Zabo) Péter összes vagyonát 20 forint miatt letiltotta. 6. Szabó (Zabo) Mihály özvegye, Margit asszony felperes és Pápai (Papay) Miklós alperes között Forgó (Forgó) Tamás tartozása ügyében úgy döntöttünk, mivel a tanuk vallomásából kitűnik, hogy Forgó Tamás halálos ágyán végrendelkezett és megvallotta volt, hogy az alperestől reá hagyott 135 forintot megforgatta. A tanúk az is elmondták, hogy Forgó Tamásnak semmije sem volt mikor az alperes anyjával megesküdött, kezdetben az említett asszony készpénzben 200 forintot adott Forgó Tamás kezébe, aki azt is megforgatta. Ezért elsőben minden vagyona és jószága 135 forintig az alperes javára zároltassák és kiszakasztassék. A többi, marad a felperes asszony javára (kitört) maradjon a többi, az egyéb hitelezői számára (kitört). 7. Szabó (Zabo) Erzsébet és Szabó Lőrinc felesége (leszakadt) felperesek és Szilágyi (Zilagi) Antal alperes között az első feleségről ház ügyében úgy határoztunk, hogy a felperes asszonyok bebizonyították leszármazásukat a meglevő szerzett (lemaradt) hiteles és azt is, ő (férfi) néhai Deák (Literátus) Jánosnak a (leszakadt) felesé (leszakadt) bizonyították. Azért az alperesek, a felperes asszonyok keresetére, a javak felbecsülésére felelni tartoznak. 26. oldal 1. Lakatgyártó (Lakatiarto) György leánya, Katalin, Szatmári (Zathmari) Balázs fejérvári (Albensis) lakos felesége, Lakatgyártó Bálint ellenében Varga (Varga) Lászlót prókátorának állította. 2. Szabó (Zabo) Gáspár prókátorának megújítása mellett Bacsó (Baczio) Gergely és Oláh (Olah) Lukács ellenében először nem jelent meg. 3. Szabó (Zabo) András felperes és Takács (Thakacz) Bálint között a mezőn ásott és épített kút ügyében úgy ítéltünk, mivel a tanuk vallomásából kitűnik, hogy a felperes is az alperessel együtt egyformán csinálták a kutat, azért a vitatott kút egyformán a felperesé és az alperesé. A határozatunkat az alperes a tanácshoz fellebbezte felülvizsgálatra. 4. Bacsó (Baczio) Gergely, Szabó (Zabo) Gáspárral szemben Varga (Varga) Lászlót állította prókátorának. 5. Kádas (Kádas) István Törösdi (Theoreosdi) Mihály összes vagyonát letiltotta, 61 forint miatt. 6. Szabó (Zabo) János, Szabó Péternek az ő kezében lévő összes javait letiltotta 5 forint miatt. Február 21. 7. Szatmári (Zathmari) Balázs fejérvári (Albensis) lakos felesége, Katalin felperes asszony, és Lakatgyártó (Lakatiarto) Bálint alperes között a Csapó utcában (in vico Chiapo vcza) levő egykor Lakatgyártó Gergely háza miatt úgy határoztunk, mivel a per alatt levő ház amit a mezővárosunk hiteles pecsétje alatt kiadott oklevélből kitűnik már 10 éve az alperes kétségtelen birtokában volt, az idő alatt a ház birtokosát nem tiltotta, sem perbe nem idéztette, azért ahogy most a felperes asszony a per alatt levő ház árúba bocsájtásáért az alperes ellen semmi perelni valója nincs, ha azonban a felperesnek valami kára van az eladása miatt, a részét a ház árából peres uton tartozik követelni. Határozatunkat a felperes a szenátus elé fellebbezte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom