Debreceni várospolitika 1825-1848 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 20. (Debrecen, 1989)
Debreceni országgyűlési követek tudósításai
ges az épités végett költsön fel vett 49000. pengő forintnak visszafizetése, nehogy az Intézet pénztára á Kamatok fizetésével terhelődjön, továbá hogy á felkelési Concurentialis az emiitett Intézet számára ajjánlott 200,000 forint—mely azomban más tzélra fordíttatott, t:i: á Nemzeti Múzeumra — téríttessen vissza.— Végre : c, azon Summát, mely az eddig meg lévő alapítványi tőke pénzek, az Intézet fen maradásának biztosítása végett, az Ország Rendéi adakozásából gyarapitandó lenne, melyet is 500,000 pengő forintba tészen, minthogy azomban ez á Summa tsak ugy adódik fel, hogy az jövendőre lenne szükséges, á mennyiben az Intézet nevendékeinek telyes száma fel vételéig, az elő adott Summák meg ajjánlása által biztosítva volna már, az arról való gondoskodást á jövő Ország Gyűlésének haggya fel. Ezen utóbbi Summán kivül 309,000 forint meg ajánlásának kérdése fordulván tehát fel, á Karok,és Rendek hosszas tanácskozás után szavak többségével elhatározták, hogy az Intézet sikeresitése, és á régen óhajtott tzélnak elérése tekintetéből az illető törvényhatóságok által fizettessen ki : ennek vitatása alatt elő hozódván az Intézet elrendeltetésének formája is, s minthogy által látták á Karok,és Rendek, hogy á kérdéses Intézet, annak, á mint törekedett á Nemzet, meg nem felel, t:i: hogy azon Intézetben, á Theresianum Katonai Intézetben tanitatni szokott nagyobb tudományok melyek által az ugy nevezett Genie . .. szükséges tagok neveltetődhetnének, s melyek által á polgári életben is hasznos tagok formálódhatnának, nem fognak elő adatni, s az arról szolló Törvény Czikkely szerént tsak á Bétsujvárosi Katonai Intézet formája állapíttatott meg, melyben egyedül á közönséges Katonai Tisztek formálása adatik elő,— szükségesnek tartották, á többször emiitett Intézetben tanítandó tudományok, s á nevendékek nevelését illető rendszabájjok ki dolgozására választott küldöttségnek melynek egyik tagjává én is el választattam,kötelsségébe tenni, hogy az első adott környülállást szeme előtt tartva, munkalatját' á szerént dolgozza ki, hogy az Intézet, á minden katonai tulajdonokkal, s tudományokkal fel ruházott Tagok nevelésére légyen formálva. Ezekben végezvén á Karok,és Rendek több napok alatt tartott Kerületi tanácskozásaikat, f.h. 9 kén kezdett, s 10. kén is folytatott Országos Ülésekben á következőket vették Országos tanácskozás elá: 3. l.ör Á Lengyel Nemzet ügyét, s Borsod Vgyében történt esetből származott sérelmet... A Főrendek szerint egyik pont sem terjeszthető fel sérelem formájában,ám a Karok és Rendek továbbra is ragaszkodnak álláspontjukhoz. 2.orTárgyalták az evangélikusok horvátországi kirekesztésének sérelmét, a felvilágosodás lelkének elő haladására hivatkozva, azt kívánták á Rendek, hogy az az eránt hozott Törvény változtatódna meg,s valamint Magyar Országban, ugy á hozzá tartozó Részekben is á vallás szabad gyakorlása engedtessen meg. A Főrendek újra az 1715. évi 120. és az 1790/91. évi 58. tc. előírásaihoz , a Karok és Rendek pedig a változtatáshoz ragaszkodtak. A Rendek sérelmét, amely az un. Presidiálisoknak a megye mellőzésével a Fő—, illetőleg az Alispánhoz küldését kéri megszüntetni, a Elölülő a viták alapján feltérjeszthetőnek ítélte meg. 3.or A szólásszabadságról készített sérelem az üzenetváltások vitái ellenére teljes egészében felterjesztésre kerül...