Debreceni várospolitika 1825-1848 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 20. (Debrecen, 1989)

Debreceni országgyűlési követek tudósításai

sággal egyezkedhetik, az esztendők száma, s a munka közönséges haszna felett, de még eddig ezen tárgyban semmi egyéb lépés nem tétetett. . . . Kerületi tanácskozás tárgyává lett az Ország költségén Pesten építen­dő Nemzeti Színház tárgyában szerkeztetett Izenet, ennek vizsgálása al­kalmával, elő adá Pest Vármegye Követtye, hogy Pest Vármegye ez előtt néhány évekkel egy Nemzeti Szinházat kivánván építtetni, több Tör­vényhatóságok szóllittatak fel,á Nemzeti nyelv ki tsinositására tzélzó In­tézet felépítésére meg kívántató segedelem adására, mely szerént neveze­tes Summa pénz is gyűlt öszve, s Gróff Grazalkovich által ajjánlott he­lyen á munka el is kezdődött, miután azomban ö Cs. K. Fő Hge az Or­szág Nádora által egy más alkalmatos, s diszes hely jeleltetett ki, melyen á Nemzet méltóságához illő pompás Játékszint fog építtetni, javallatba tette, hogy arról is valami rendelkezés tétetődne. Á tzélban vett nagy épület végre hajtására Országos Választmány rendeltetvén, Pest Vgye Követtye jelentésének sikereltetése, azon Választmányra fog bizódni, egyébb eránt tsak hamar nevezetes többséggel á 400,000.pengő forinti ajánlat ujjra is elhatároztatott á felépítésére, azon fő tekintetnél fogva, hogy az által emelkedjen á Nemzeti nyelv ki mivelése,s tökéletesítése, ezt ugyan némelyeik az alkalmatos tanítók által vélték elérhetőnek, s ugy nyilatkoztatták ki magokat, hogy á Nemzeti nyelvnek á Hazában való ki terjesztésére,s ki mivelésére inkább meg kívántatna á Tóth, Orosz, Német, s Oláh helységeknek magyar nyelvet tanító emberekkel való el­látását, azt jövendölvén egy érdemes Követ, hogy az építendő nemzeti színház á Liptó,Árva,s több Megyék tót lakosaira nézve kevés, vagy, épen semmi hatással sem fog lenni. Végre a Ludovicea Magyar Katonai Intézet alapítványát illető, szám­adásoknak meg vizsgálására ki nevezett Országos Küldöttség tudósítása következésében ezen két pontokra kívántatván bővebb felvilágosítás, ne­vezetessen : a, az Építésre öszvesen fordított 397988. forint, és az évenkénti szám­adások kivonatjából ki jövő summák közti külömbség honnan légyen b, Mennyi kívántatnék még arra, hogy azon költségek is, melyek az intézetnek fel állítása után, annak rendkívüli szükségeinek pótlására, az alapítvány jövedelmeiből ki nem kerülnének, egészen fedezve legyenek Az első pont felvilágosittatván az által, hogy az esztendőnkénti szám­adások kivonatjai szerént fel vetett 388,195.forint Summához, azon ki­adások is hozzá adattak, melyek á leg utolsó számadásbeli kivonat meg készítésétől, á bé adott hivatalos tudósítás napjáig az épités folytatására 9793. forintban valósággal meg tétettek, s igy az épitésbeli költségeknek mennyisége, egész á hivatalos tudósítás napjáig adódott fel. Á mi á má­sodik pontot illeti, á felvilágosító tudósítás, azon kérdésben lévő általá­nos Summának egész részeit, magokra á tárgyakra, s ezeknek elő fordul­ható szükségeik idejére nézve osztva, á még meg kívántató költségeket e szerént adja elő:— a, azon költségeket, melyek az épités tökéletes bevégzésére, és az el­ső bútorozására szükséges mely szerént öszvessen 60.000 forint kíván­tatik. b, azokat, melyek á végre kívántatnak, hogy az Intézet, az Országos alapítás szerént á nevendékek telyes számát el érhesse, és annak időn­kénti elő haladása pénzbeli hijányt ne szenvedjen,mely szerént szüksé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom