Pósalaki János: Debrecen siralmas állapotának megvilágítása 1685-1696 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 17. (Debrecen, 1987)

(a mellett sok ajándékot) amely 40 000 császári aranyra rúgott (és mellette még a sok ajándékot) pénzben, gabonában, abrakban, hiány nélkül ki nem csikarták. Két szenátorunkat Várad visszafoglalásáig állandóan fogságban tartották. Közülök az egyik az éhezés és a kínzás miatt elgyengülve az ostrom alatt meghalt, a másik a vár visszafoglalása után több más keresztyén fogollyal együtt a kegyes emlékezetű heitersheimbi gróf Donát Heisler generális úr gondoskodása által megszabadult; . (1693—1696) A háborúk alatt a gonoszság eláradott. Fosztogatnak, gyilkolnak, a barmokat elhajtják. A földmüvelés és a kereskedés pang. A város által a polgárok védelmére fogadott katonák sem jobbak a rablóknál. 1693-ban a szökevények a lázadókat reánk hozzák és 1500 lovat elhajtanak. IX. A felsőbb években a felkelés kezdetétől fogva a határban szerte kóborló, mindkét harcoló fél rablóitól mennyi kártételt, mennyi marha elhajtását, kereskedők és más lakosok megfosztását, sebesítését, meggyilkolását és másféle gonosz cselekedetet szenvedtünk, annak felsorolására nincsen elég tehetségünk. Hogy miattuk — mivel a kereskedést folytatni, barmainkat legeltetni, földjeinket művelni, vagy utazni másként nem tudtunk — hozzájuk hasonló rablókat voltunk kénytelenek nagy költséggel fogadni és segítségükkel javaink védelmét — mint a juhot a farkasra — rájuk bízni kényszerültünk. A rablók által nekünk okozott egyéb károk között emlékezetes marad, hogy 1693-ban a lázadókhoz átpártolt néhány magyar katona, azokat reánk hívja, körülbelül 1500 ménesbeli, legelőn levő lovainkat elhajtják és ilyenformán majdnem minden lovainktól megfosztva meztelenül maradtunk. A katonák sűrű átutazása és a hadiszerek szállítása. Ingyen fuvarozás, őfelsége és a generálisok semmibevett oltalomlevelei. Az Erdélybe vonuló had számára 50 000 kenyér négy mérföldre való szállítása. Ez 300 000forintnál több volt. Aztán a véget nem érő beszállásolás is. A fuvarokat a negyedik-ötödik állomásig hajtják. Az igavonók az útbeli viszontagságok miatt leromlanak vagy megdöglenek. X. Ha meggondoljuk a katonai beszállásolásokat, városunk az ilyesféle követeléseknek és zaklatásoknak volt kitéve, kiváltképpen Erdélynek, a váradi várnak és az itten körül fekvő többi erősségeknek a legszentebb felség győzedelmes csapatai által való visszafoglalás idejétől kezdve (1687—1693) mind a császári ezredek, századok, azok családjainak, lovainak és ruházatának szállítói, mind a megyékből és városokból a Tiszán átjövő, liszt, felszerelés és más hadiszerek számára kirendelt szekerei, nemcsak átkeltek a városunkon, hanem két-három-négy napig is nálunk maradtak, pihentek; számukra kenyeret, ezalatt takarmányt is, hat-nyolc, néha tíz napra is szoktunk adni; ezeket folytonosan a saját gabonánkból, a száraz malmokban nagy munkával megőrölve, hasonlóképpen saját fánkkal, sónkkal, és munkával sütjük meg és készítjük el; ezidő alatt kényszerültünk őket ingyen élelmezni, eltávozásukkor nekik szekereket adni. És mikor ezt őszentfelsége és a tábornok urak védleveleivel megtámogatva megtagadtuk — semmivel sem törődve — maguk számára a szekereket és az igavonó marhákat saját maguk vitték el. Többek között néhai nagyméltóságú Károly, Lotharingia hercege parancsára, az Erdélybe vonuló és gabonában nagy ínséget szenvedő majdnem teljes hadserege számára, a száraz malmainkban megőrölt, saját lisztünkből saját fánkkal és sónkkal három nap leforgása alatt elkészített 50 000 kenyeret — a parancs szerint egyikegyiknek négy fontosnak kellett lenni — négy mérföldre fuvaroztuk (1687 őszén). Mivel pedig az ilyesféle mérlegeléshez nem voltunk hozzászokva, emiatt ezek a ná/