Pósalaki János: Debrecen siralmas állapotának megvilágítása 1685-1696 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 17. (Debrecen, 1987)

jóslata szerint a nagyrészt két évtized előtt tett szolgálatai feledésbe mentek. Mások magahaszna keresését vetették a szemére. „Sokan sokszor szemembe mondottak ilyen szókkal: Sok száz forintját, tollárát vette fel már kegyelmetek Sárándi urammal Debrecen városának annyi sokszori szolgalatjáért, maradéki bűven elélhetnek utána"... Másik ismét azt mondja: „hiszen használ ökegyelmének, már hazamenvén, felrántott száz aranyat, azért ismét felveszem mégannyit. Megvallom jutottak eszembe Dóczi szénagyűjtő cigányi."

61 A tanács és a választott hites közönség együttes ülése 1714. június 10-én tárgyalta a kérést és úgy határozott, hogy a város részére való tartozását elengedi, a Dobozi Istvánnénál fennálló adósságát pedig átvállalja. A két adósság együttes összege 1137 forintra rúgott. Halála esetén özvegye a többi szenátor özvegyével egyenlő elbánásban részesül. Ennek fejében Pósalaki lemond a további követeléséről és a lemondó nyilatkozatát beíratja a város jegyzőkönyvébe.

62 Az itt közölt, 4. sz. iratban felsorolt szolgálatait jóval többre, összesen 4800 forintra értékelte.

63 Nem csoda, hogy a válasszal nem volt megelégedve és még ugyanaznapi dátummal újabb beadványt intézett a magisztrátushoz. Ebben némi módosítással megismételte a június elején beadott kérését, a szolgálatai összegszerű értékelését és kijelentette, hogy megtérítésüket a törvény útján is keresheti a városon. E cselekedetét „senki jó lélekkel méltatlan dolognak, városom ellen való támadásnak és pártütésnek nem ítélheti". Erre kényszeríti a fia érdeke, „kinek javára és gonoszinak eltávoztatására, a természetnek, lelkiismeretnek és Istennek a természet szerint köteles". De mégis hajlandó lenne alkura és engedni a követeléséből. Ha megegyeznek, kész a kért nyilatkozat aláírására.

64 A két testület többet nem foglalkozott az újabb beadványával, választ sem kapott rá. Főbíró barátja megvilágosította előtte, hogy a tanács bizonyos — nem részletezett — okokból és megfontolások után „elébbeni resolutiójában (határozatában) kiadott ob/atióját (felajánlását) jó lelkiesméreti szerint elégségesnek és köszönetre méltónak ítélte". A felvilágosítás után megköszönte a tanács jóakaratát és ígérte, amennyire erőtlen ereje engedi, tovább is a város szolgálatára áll. „Mind a nemes városhoz, mint szülő és nevelő édes hazámhoz, mind ebben virágzó Isten dücsőségéhez és szent tiszteletéhez való kötelességemtül szeretetemtül és buzgóságomtul convincáltatván (meggyőzetvén) megcsendesedtem", írta a válaszlevelében.

65 Ilyen szolgálatra már az előző évben is szükség volt, méginkább szükség lesz ebben és a következő évben. Az országgyűlés a szatmári béke után 1712. április 3-án összeült. Ez elé terjesztették Debrecen kérését az 1693-ban megnyert szabadalom levél alapján a szabad királyi városi jogának törvénybe iktatásáról. A kérést június 9-én Pósalaki János terjesztette elő, a későbbi években oly sok tárgyalásokon vele együtt szereplő követtársával, Dányádi Jánossal. A különböző fórumokon, kormányszékeken és magánszemélyek között a törvénybeiktatás feltételeiről folytatott vitákat élénk figyelemmel kísérte, habár ezekre közvetlen adataink nincsenek. Csupán a replikák, válaszok, felvilágosító célú beadványok stílusa tanúskodik arról, hogy ezeket ő fogalmazta. Az elnapolás után, 1714 szeptemberében újból ösz61 Uo. IV. A. 1021/b. 1037. sz. „C" jegyű irat. 62 Uo. IV. A. 101 l/a. 28. k. 403^04. old. 63 Uo. IV. A. 1021/a. 1037. sz. „B" jegyű irat. Az irat kelte megállapíthatóan 1714. aug. 17. 64 Uo. „D" jegyű irat. A rajta levő lehúzott keltezés szerint 1714. márc. 20-án íródott, de a fogalmazványon ugyanez év aug. 17-i keltezés van, feltételezhetően az előbbi jegyzetben hivatkozott irattal egy napon adta be. 65 Uo. IV. A. 1021/a. 1037. keltezés nélkül. „Acta et postulata" c. iratborító.