Dobozi levelek 1703-1709 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Debrecen, 1986)

60. Debrecen, 1706. január 16. Közölve: GéresiK. i. m. V. 166—167. 61. Debrecen, 1706. január 26. Méltóságos fó'generális, nekem nagy jó uram! (nem Dobozi írása) Decima octava praesentis nekem írott Nagyságod méltóságos levelét Pósalaki János uram által illendő böcsülettel vettem abban letett sincera affectiójábul származott gratiáját nagy alázatossággal köszönöm, abbeli mostani instantiáját is a nemes városnak Nagyságodnak singularissime recomendálom. Az Úr Isten eltávoztassa legkisebb gondolatunkban is, hogy nemes ország romlásával (kivel együtt élni, ha Istennek tetszik veszni kívánunk), megmaradhatásunkat kívánnók, de megnyugodtunk azon is, hogy a nemes ország is, igen kevés és csekély hasznával, városunknak és mi bennünk ennek a darab földnek elpusztulását nem kívánja. Már sok napok alatt keservesen kínzó köszvényemből mostan kezdettem respiriumot vennem. Megvallom, egy-két napok alatt pro experientia nem szánnám Nagyságodtul, mivel úgy veszem eszemben, hogy Nagyságod azt a nyavalyámat nem igen aestimálja. Visszajüvén egyenesen Nagyságodnak erre, nagy alázatosan kívánok Nagyságodnak udvarolnom. Azon gyűlésre szükségképpen magam is kívánok vala elmenni, de úgy látom, nem lészen szerencsém hozzá, kiváltképpen ha hamar eloszol. Ezzel magamat Nagyságod gyakorlott úri gratiájában ajánlom és maradok Nagyságodnak alázatos szolgája: Dobozi István mp. Debrecen, die 25 Januarii 1706. 1706. Jan. Fasc. 3. C. 14. 62. Debrecen, 1706. február 1. Méltóságos Fó'generális, nekem nagy jó uram! Miskolcról 30-dik jan. költ Nagyságod méltóságos levelét ugyanazon éccaka éjfélben alázatosan vettem, melyből értem, hogy csak pusztulásra kelljen ezen nyomorult anyavárosnak menni, elvégeztetett. Ha Istentől vagyon az haza előmenetelére, legyen meg, holott más vígét töttek legyen fel az emberek, kívánván és akarván veszedelmünket. Vagyon Isten az égben, ki szívet lát, vesét vizsgál, kinek-kinek megfizet idejében. Tudom idejében az sententiát kegyelmes urunk ő nagysága megküldi városunknak, melyhez kelljen accomendálni magát. Én rajtam elég átok vala, azt kiáltván sokan, én futtattam el a várost, melynek megmarasztásában majd Nagyságod bizonyság. S kegyelmes urunktul is jól constál, mindent elkövettem, ha Istennek és urunknak nem tetszett, én rula nem tehettem. Csak az Isten adna tágulást e siralmas nyavalyámbul, ottan gondolkodnám magam állapotjárul közelebb. Mindezeket elhagyván akarnám tanácsul venni nagy előnktül, ha az német Károly felé venni találja útját és az ráczság Várad felé és erre consequenter in tali casu, hova és merre kellene futni, ellenség kezébe esni etc. Mert én ezt meg nem foghatom. Az riadást valamely katonák indították vala, hírül hozván Gyarmat körül feles ráczságot láttának. Ez abban múlt, az olyak kívánnák látni az ország futást, hogy praedálhatnának. Ha mi oly hír hallik, kitűl Isten ójjon, méltóságos asszonyt