Barta Boldizsár: Rövid chronika - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 11. (Debrecen, 1984)

Hivatja azért a fejedelem is a táborban levő főtiszteket, kapitányokat, és egyéb tanácsokat, kik közül volt Fráter Pál uram, Ebeni István, Nagy Pál, Ónodi Kapitány János ianto etc. Kikkel mindenek füle hallására tanácskozik a fejedelem a város oltalmának módja felől. Kik az immár elrendelt és végezett módot nem csak helyben hagyták, sőt ugyan meg is erősítik bizonyos indító okokkal a fejedelmet ezen elszánt dolgában eképpen: Hogy őnagysága mellett karajokat az igaz keresztyénség oltalmára kötöttek volna, ki mellett (ez váras mellett is) nem szánnának halált szerző vért ontani. Ebben hívek lesznek állhatatosan megállni, és, hogy ez tűz-láng között lévő varasnak, ebben szorult keresztyénségnek megmarasztásában, az több már elpusztul helyek is épülést vehetnének Isten után etc. Tetszék azért minden részről e végezés mindenik rendnek, kire képest béküldének a varasban sietséggel, paracsoltatik fejedelem erősségével minden rendbélieknek, hogy minden valaki életét, jószágát szereti, legjobb készülettel készülvén mindjárt előálljon, akinek lova nincs gyalog, mert valaki készületre alkalmatos, még is házában tapasztaltatik, minden kegyelem nélkül felakasztatik etc. E paracsolatra azért a váras népe az ide beszorult néppel együtt, minden ok, kérdés, zúgolódás, vagy valami mulatozás nélkül egy órában talpra áll. Kik utcánként külön-külön seregben állván, magok közül mindjárt hadnagyokat, tizedeseket választanak. Dobbal, zászlóval készen várván a parancsolatot, mely felé kellessék induiniok. A fejedelem azonban béjün az váras népének megszemlélésére, vizsgálására, kiket rendel, hogy megnézegetett volna, mond a bíráknak: Ez nép elég jeles, de mivel próbálatlanok, csatát, hadat még űk keveset láttának, igen félő, hogy próbálván magok veszedelmén ne tanuljanak. Hanem, jó híveim bírák uraim, eleitől fogva még az atyátok is Debrecent nem fegyverrel, hanem főhajtással, adománnyal oltalmazta, ti is az tévők legyetek. Annak a pogányságnak küldgyétek eleiben, szép ajándékokkal s fizetéstekkel hozzátok megengesztelhetitek, mi elmegyünk, mert ide lévő jószágink már odavagynak, elpusztíttattak, akik megmaradtak, azoknak oltalmára szükséges vigyáznom. Mely beszédére a fejedelemnek mondának bírák uraim: Ez kegyetlen nemzet eleiben értékünk szerint való ajándékokkal bár elküldetnek, de netalán azzal magunk adnánk okot az magunk veszedelmére, jobb lenne ha nagyságod mellettünk megmaradna, mert az ellenség előtt, ha kezünkbéli ajándék s az adomány nem használna is, nagyságod mellettünk váló létének híre netalán fogna használni. Kire monda a fejedelem. Török császárnak minden akarata Jenő kívánása, az mi személyünknek kézben ákadása, ha mi hírünket itt hallja, erre váló igyekezeti bár ne lett légyen is az ellenségnek, de mi személyünknek itt léte reátok vonhatja és így mellettetek váló létünket nem oltálmot, netalán veszedelmet szereznénk. Mi elmegyünk. Ottan mindjárt dobot üttetvén elindula vissza Beszermény felé a fejedelem és így a váras népe csak magának maradván letelepedék. Lőn ez 25. Septembris. Ugyanazon napon mindjárt a fejedelem tanácsa szerént választanak a tekintetes tanácsi rend közül négyet az tatárok eleiben, úgy mint Péter Gás-