Barta Boldizsár: Rövid chronika - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 11. (Debrecen, 1984)

tenék meg az levél viteltül, de hiában volt. Sőt egy kevés ideig való vára­kozásért a haláltul is nehezen menekedhettek. Az szemlátomást való veszedelemre, kénytelenség alatt meg kell azért indulni három öreg tanácsbéli embereknek, így mint Ignát András, Hegye­si N. Péter és Balyik András uraim éknak. Közrendek is lévén őkegyelm ék­kel, és az tábortul mintegy mérföldnyire, mikor mentek volna, az szem­közben reájok menő sok török tatárok miatt a menetel a szoros utakon igen szaporátlan lehetett. Találkoznak azonban egynéhány tatárokra, kik életeket elfogyatni akar­ják, de érkezvén más magyarul tudó törökök, azok magok közbenvetések által, ezeknek életeket váltságon megtartják. Azon törököket azért az útnak bátorságosabb voltáért megbérelvén igye­keznek felvett útjokat a parancsolat szerént véghez vinni. De a kísérő tö­rökök is látván, hogy semmiképpen a szemközben jövő elegyes nemzettül békével el nem vehetik, fogadásokat félben hagyják, mellőlök csak eláll­nak. Oves lupis committunt. Minden életek felől való reménységek azért már oda lévén, ez útból sze­kereket az erdőkben kitérítvén, minden jószágokat, lovakat, szekereket ott kelletik hagyniok, csak egyedül fejeknek találhassanak oltalmat. Külön-külön elszaladozva bujkálnak, ahol mindenik társaság híre látása kívül egyik bölcsületes tanácsbéli ember úgy mint: Ignát András úr akkor­béli debreceni második bíró megöletik. E váras mellett való sok hasznú dícsí rétes szolgálat ját vére kiontásával végezte el, teste is vadak, mada­raknak lett eledele. A több társai pedig egész harmad napot éhen-szomjan az erdőben buj­dosván, éjszakai lappangással kellett Várad felé utókat követni, hogy éle­teket megoltalmazhassák, és így elszéledvén, ki egy, ki más napon vetődte­nek ki az erdőből Váradra. A török táborrul ismét az ottmaradt egy tanácsbeli embert újobb levél­lel más nap mindjárt utánok küldi a fővezér, de semmi úton módon Er­dély felé nem mehetett. A fejedelem azon közben, a környékben levő hajdúsággal, maga néme­tivel és egyéb hadaival mikor Debrecenre szállott volna, itt harmad napot várakozván az itt Debrecenben quártélyozó katonákat is melléje vévén el­indul Szovátra, onnét Jenő felé, itt parancsolatját hagyván, hogy Váradra a megszerzett búzát, árpát szállítanák. Kit teljesíteni is kellé kevés napok alatt. Mikor már az árpa szállításban volnának, egynehány várasbéli szekeres emberek, tanácsbéli emberrel úgy mint Király János urammal együtt, bi­zonyosan hallatik a tatár jövetelinek híre, ki előtt fut is a föld népe, ugyan­azon tatárok a Berettyó mellett, Bihar felé feljővén a debreceni emberek­ben is fognak el, de jobb része a pocsaji hídon általszaladván, Isten tőlök csudálatosképpen megoltalmazza. A fejedelem is hadaival a Berettyón által jün a tatárok előtt Újfalunál, és több helyei között száll Dorogra. Hová az váras két embereit úgy mint Szabó Dániel és Dúl Mátyás urai­mékat küldi. Az nagy félelemben kérik azon őnagyságát, hogy e nyomo­rult varasnak, hová a partiumbéli magyarságnak színe beszorult volt, jüne oltalmára, segítségére. Mély kívánságára a követeknek kegyelmes választ adván, mindén jóval ajánlja magát, ígírkézik is, de az időközbe a tatár-

Next

/
Oldalképek
Tartalom