Barta Boldizsár: Rövid chronika - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 11. (Debrecen, 1984)

ságnak holmi szállangója a Berettyón általütvén, felgyújtja Esztárt, Konyárt, Hencídát, Gáborjánt, Újfalut, Szentpéterszeget etc. die 21. Septembris. Ekkor az fejedelemnek egy hadnagyság alatt való népét, kiket vigyázásnak, s oltalomnak okáért oda bocsátott volt, a tatárok igen megvesztegették, holott az hadnagyok is, úgy mint Kádár István ott veszett. A többi pedig, aki előttek elbujkálhatott, s vissza jöhetett, a tatároknak mind feles voltokrul, mind dühöségekrül eléggé beszélettek. A varasban ez hír hallván lőn nagy félelem, annyira, hogy soha nem tudja mi csoda bátorságos oltalomhoz ragaszkodhassék, semmit nem bízhatik régtül fogván való hódoltságához, mert nyilván van már előtte nincsen a tatárnál semmi megkülönböztetés, hódoltat hódolatlannak egyaránt éget, rabol, levág, és prédál. Vagyon csak a veszedelemnek, váras végső eltöröltetésének szomorú várása, mivel a varasra belátszott a környékségbéli tűz, tizenkét szomszéd helyeknek egyszer s mind égő füsti és tüze. Amikor szintén e nagy félelmek habjai között hányattatnék a váras, érkezik mintegy véletlen, ígéreti szerint a fejedelem a váras alá minden hadaival, s megszállanak Hatvan utcán kívül a Tóczó szélben a kertek között die. 24. Septembris. Hová kíván a fejedelem húsz szekereket, hogy azokon puskásokat az lovasok mellett előre Újfalu felé nyelv fogni, vagy bizonyost látni elküldené. De azonban egy lovas hírmondó jün ilyen hírrel, hogy a tatárokkal Derecskén is innen nem messze ellenkeznék a magyarság. Ez hír hallva a varasban lett újobb és nagyobb zendülés. Maga is a fejedelem egynehány magával mindjárt felkészöl, a dolognak jó meg látásért egy darabon előre is mégyen, de reájok estveledvén visszajünnek. Estve későn azért béizen a fejedelem a varasra: hogy bíró uram húsz vagy huszonöt magával kimenne hozzá jó hajnalban, kikkel mikor bíró uram ki ment volna, tett ilyen kérdést a fejedelem: Mi hozzánk mikor embereteket küldöttétek vala, kérvén azon, hogy e varasnak az ide szorult szegénységnek lennénk oltalmok Isten után. Már ígéretünk szerint jelen vagyunk, de mi formán akarjátok oltalmunkat venni? Mert az mint bizonyosan hallatik az ellenség feles, ha vélek megütközvén ők győzedelmeskednek s minket elnyomnak, titeket és a várast elprérálnak. Hanem mi tetszésünk ez volna: A varason lévő minden fegyver fogható felkészülvén jüjjön ki mellénk, így fejünk fennállásáig veletek leszünk. Az diadalom Isten titkában vagyon, így ha szintén az ellenség győzedelme történnék is, az fejér népet cseléddel együtt az ellenség előtt elvihetjük. Kire adjatok választ, mert késedelmet ezen dolog nem várhat. Ez kívánságán a fejedelemnek, tanácskozni a sátorból félre mennek a bírák, mindjárt bé küldenek a prádikátorokért, több öreg látott, hallott tanácsos emberekért, kikkel együtt minden részre a dolgot meg hányvánvetvén, lőn ilyen végezés. Mivel nem csak külső-belső jószágunk, hanem azokkal fejünk, feleségünk, gyermekünk vagyon veszedelemben, ez szemünk előtt nyilván való veszedelmünket azért igen méltó, hogy minden erőnkkel is megelőzzük. Közönséges akaratból azért a fejedelem kívánságára hajol a váras, hogy csak el ne hagyja^ hanem kegyelmes fogadása szerént mellette megmaradjon, kész lészen minden alkalmatos népével, melléje kijönni, melyet szemtül szemben a fejedelemnek megmondanak.