Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1564-1565 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 10. (Debrecen, 1985)

lyen elszámolásra nem ítélhető Orsolya asszony számára. így az elhalt árvák anyja, míg csak él, azokat birtokolhassa. 7/2. Baráthy (Barathy) Tamás tiltakozott előttünk Magyary (—) István ellen, hogy 16 forint adósság miatt a mai törvénynapra törvénybe szólítva, az adóslevele mellett intette a főbíró úr pecsétjével. Mivel az ítéletre nem jött el, elmarasztaltatott és a 16 forintban adóssá tette ma­gát. Feria tercia ante festum Penthecosten (máj. 16. kedd) 7/6. Varga (Warga) Máté kijelentette a néhai Varga, másként Tót (Thot) Demeter özvegyének, Katalin asszonynak, az anyjának, valamint Varga Ferencnek és Györgynek, testvéreinek a megnyugtatására és mentesí­tésére, hogy az anyja és a testvérei őt az örökségből, valamint az atyai házból 32 forinttal ki- és megelégítették. Varga Máté előttünk kijelen­tette, hogy ő elégedett ezzel és minden részről felel. 7/7. Erzsébet, a nádudvari (Nadwdwar) Végh (Wegh) Menyhért özvegye, aki most Debrecenben lakik, kijelentette Végh Gáspárnak, az elhalt férje testvérének a megnyugtatására 8. old. és mentesítésére, hogy Végh Gáspár a testvérének, Végh Menyhértnek a végrendeleti akarata szerint neki 40 forintot adott és őt kielégítette, amellyel az asszony kijelentette, hogy elégedett és minden részről felel, valamint a ráhagyott javak miatt soha Végh Gáspárt ő nem pereli ezen beírás tanúsága szerint. Feria quinta sequenti (máj. 18. csütörtök) 8/2. Csörlő (Chyeorleo) János a tőle jogosan megnyert 20 vég posztóval Lázár (Lazar) Bálintot tartozik kielégíteni. 8/3. Fazekas (Fazokas) Gergely és Márton között, akik előttünk az örök­ségükről és a közös udvarról törvény útján pereskedtek. Fazekas Ger­gely olyan bejelentést tett, hogy azt a részt, amelyet ő birtokol az örök­ségben, becsületes férfiak értékeljék fel, s miután az értékelése elvégző­dött, magára veszi és kész lesz abból kimenni. A törvény úgy igazította el, hogy Fazekas Márton vér szerint közelebbi az atyai örökséghez és abból Fazekas Gergelyt kifizetheti a végzett becslés szerint, ha akarja, aki azt mondta, hogy kész ebből a részből őt kifizetni. 8/4. Örsy (Eorsy) Tamás és Pongor (—) Gáspár között egy bizonyos Piacon levő (in facie Theatri) házról, amelyben Pongor Gáspár lakik, ilyen ítéletet hoztunk: Pongor Gáspár tartozik bizonyítani azt, hogy Örsy Tamás ígérte neki, miszerint a Német utcában (Nymeth ucha) levő házban nem fogja zaklatni, hanem azt neki használatra és birtoklásra hagyja. Pongor Gáspár tanúit a színünk elé vallomásra előhozta, de Örsy Tamás nem akarta azok esküjét meghallgatni, akiket végül olyan beszéddel bocsátottunk el színünk elől, hogy Pongor Gáspár is lakjon a saját házában és Örsy Tamás is, ahol szállása van, ott lakjon, ha a mi

Next

/
Oldalképek
Tartalom