A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 31. 2006–2009 (Debrecen, 2009)
Tanulmányok - Bényei Miklós: Széchenyi István az álmosdi keresztapa
esküdtje volt.3 Sőt, a kapcsolatuk minősítésére a baráti jelző sem túlzás, hiszen a gróf titkos naplójában rendszeresen becenevén („Poly úr”) emlegette vendéglátóját. Május 16-án az álmosdi kúrián ebédelt. Jelen volt Péchy sógora, Karolina férje, az ugyancsak álmosdi birtokos ’Sombory Imre (1784-1871) is. A grófnál alig pár évesebb idősebb köznemes ekkor az érmei léki járás főszolgabírója (irodája éppen Diószegen volt), és hivatali teendőinek egyike a Széchenyi századának ellátásáról való gondoskodás.* 40 A tehetséges, ambiciózus és konzervatív, udvarhü ’Sombory elég magasra emelkedett a hivatalnoki ranglétrán, és később is többször találkozott a gróffal.41 Széchenyi az ebédnél hallott egy érdekes hírt, és este maliciózus megjegyzés kíséretében rögzítette naplójában: „Ez a Péchy Schachten kisasszonyt akarta feleségül venni akkor ez nem ment, így sarkon fordult és most elveszi báró Fries lányát!”42 Az első frigy terve talán még Bécsből maradt meg az emlékezetében, az új házasság ténye viszont mintha meglepte volna. Az erre vonatkozó félmondat azt a feltételezést is megengedi, hogy tudta, kiről beszélgettek, netán személyesen ismerte a baroneszt. Néhány - később említendő - epizód szintén erre utal. Két nap múlva Széchenyi hívta meg ebédre a két álmosdi földesurat43, aztán egy ideig nem bukkan fel Péchy Ferenc neve a napló98 Bényei Miklós: Széchenyi István, az álmosdi keresztapa Gróf Széchenyi István naplói. 2. köt. (1820-1825.) Budapest, 1926. 158. p.; Jékely Zoltán fordításában: Széchenyi István: Napló, Budapest, 1978. 21 1. p. - Péchy Ferenc tisztségéről: HBML IV. A. 1/a. 98-99. (Bihar vármegye közgyűlési jegyzőkönyve); HBML IV. B. 456/d. 27. d. (Reszeghy-hagyaték). 40 Gróf Széchenyi István naplói. 2. köt. (1820-1825.) Budapest, 1826. 160. p.; HBML IV. A. 1/a. 98. - A házasságkötés 1810. november 7-én történt; vö. Vajda M. i.m. 187. p. 41 Egy hozzá intézett fennmaradt levelét közli Bényei Miklós: ’Sombory Imre bihari nemes levele Széchenyi Istvánhoz. In: Történeti és néprajzi tanulmányok. Debrecen, 1994. 334-335. p. - Pályáját röviden áttekinti a halálakor megjelent debreceni nekrológ: Debreceni napló. In: Alföldi Hírlap, 1871. márc. 20. 2. p.; további adatok: Szinnyei J. i.m. 12. köt. Budapest, 1908. 1232. has. 42 A német eredeti: „Dieser Pechi wollte das Fräulein Schachten heirathen, da es nicht ging, so wendete er sich auf dem Fuss um, und ehligt nun die Tochter des Baron Fries!”; Gróf Széchenyi István naplói. 2. köt. (1820-1825.) Budapest, 1926. 160. p. - Talán Georg Schachten báró osztrák katonatiszt és diplomata közelebbről nem ismert lányáról van szó. - Nem érdektelen mozzanat Péchy Ferenc választásánál, hogy egyik testvére, Zsuzsanna második férje Georg Fries báró volt; Magyar nemzetségi zsebkönyv. 2. rész. Nemes családok. Budapest, 1905. 513. p. 42 Gróf Széchenyi István naplói. 2. köt. (1820-1825.) Budapest, 1926. 162. p.