A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 31. 2006–2009 (Debrecen, 2009)

Tanulmányok - Bényei Miklós: Széchenyi István az álmosdi keresztapa

ban. A gróf július 13-án elutazott Erdélybe, ahonnan augusztus 4-én jött vissza Debrecenbe.14 Közben, alighanem július első felében Péchy és Franzisca Fries házasságot kötött. Széchenyi - feljegyzéseinek tanúsága szerint - au­gusztus 24-én Debrecenben beszélgetett a fiatalasszonnyal. Különös módon foglalta össze a találkozás lényegét és saját következtetéseit: „Fanny P-hez. «Ön még sokat fog Bécsben lakni, amit előre látok.» Ö: «Hogyan? Ilyen rossz véleménye van rólam?» Az világos, hogy ő nem szerelemből ment férjhez, hanem, hogy férje legyen, mivel már 6 heti házasság után felismerte, hogy a férjétől külön Bécsben élhet; mert ez az értelme annak, amit megállapítottam.”45 Tehát úgy vélte, hogy a bécsi bárólány egyelőre nem igazán érezte jól magát a falusi környe­zetben, visszavágyott a nagyvilági életbe. A végső konklúziót illetően azonban részben tévedett. Az álmosdi földbirtok, amelyet a tényleges tulajdonos, az öregedő Péchy Imre mind gyakoribb távollétében fia irányított, az utóbbit nagyrészt helyhez kötötte. Neje időnként elruc­cant Pestre, illetve meglátogatta szüleit Bécsben, de férje mellett ma­radt, és valamelyest megbarátkozott a vidéki élet előnyeivel is. A há­zaspárnak egyébként hat gyermeke született46, mintegy ezzel is cáfol­va a gróf elhamarkodottnak tűnő feltevését. Mindazonáltal a házasság a kezdeti hónapokban nem lehetett felhőtlen. Széchenyi a nyugat­európai útjára készülődés közben, 1822. február 13-án Pesten meglá­togatta álmosdi barátja feleségét, de csalódottan távozott: az asszony alig akart vele szóba állni, mert „a férje szétpukkad a féltékenység­től”.47 Miután a külföldi utazásról visszatért, hosszas tanakodás után ismét bevonult az ezredéhez. 1823. május 17-én már Diószegen volt, Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXXI. 99 44 Bényei Miklós: Széchenyi István és Debrecen. Tények és dokumentumok. Debre­cen, 1995. 32., 39. p. 45 Német eredetiben: „Ich zur Fanny P- »Sie werden noch viel in Wien wohnen, das sehe ich kommen« Sie: »Wie? haben sie so eine üble Meinung von mir?« 1st das klar, dass sie ihren Mann nicht aus Liebe heiratete, sondern, um einen Mann zu haben, da sie jetzt schon, nach 6 wöchentlicher Ehe könnte; denn in diesem Sinn hat sie das, was ich gesagt aufgenommen.”; Gróf Széchenyi István naplói. 2. köt. (1820-1825.) Budapest, 1926. 200. p. 46 Kempelen B. i.m. 8. köt. 244. p. 47 Német eredetiben: „ihr Mann platzt vor Eifersucht”; Gróf Széchenyi István naplói. * 2. köt. (1820-1825.) Budapest. 1926. 244, p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom