A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 31. 2006–2009 (Debrecen, 2009)

Tanulmányok - Veress Zsófia: Latin-magyar kétnyelvűség Debrecen városának 1606/1607-es Magisztrátusának jegyzőkönyveiben

56

Veress Zsófia: Latin-magyar kétnyelvűség Debrecen... dasági központ volt. Kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezett, számos céh működött (számuk meghaladta a húszat),3 a város „falain” kívül komoly mezőgazdasági termelés folyt, a lakosság nagy része állattenyésztéssel foglalkozott, amit jelez az igen szép számmal a vásárokra hajtott lábasjószágok száma. Sajátos volt a helyzete a Magyar Királyság más városaihoz képest. Ugyan mezőváros - tehát oppidum - volt, mégis egy szabad királyi város jogaival, kiváltságaival rendelkezett. „ ...alacsonyabb rendű jogi minősítése ellenére, de a városi szabadságok csaknem teljességét bírva korszakunkra az ország legnagyobb városává, az országrészek közötti kereskedelem legfontosabb csomópontjává emelkedett. Tíz-tizenkét ezer főnyi lakosságával lélekszámát tekintve a városi rangsor első helyén állt. '4

Abban is különleges volt, hogy egy időben háromfelé adózott: a magyar királynak, Erdély fejedelmének és a Török Portának. Az évi rendes adója meghaladta a 6000 forintot5, ám ezen felül gyakran ajándékokkal is kellett hódolni a töröknek. Bár mind az uralkodó, mind a fejedelem segítette a várost azzal, hogy kiváltságokat adományozott neki,6 a környéken garázdálkodó katonáktól - a hajdúktól és a császáriaktól egyaránt - és a város vezetőinek szinte kielégíthetetlen pénzéhségétől azonban még ez sem tudta igazán megvédeni.

Debrecen ügyeit ekkoriban szinte teljes szabadsággal intézhette, mivel - bár hódoltsági területnek számított, mégsem tartottak kádit - a törökök nem szóltak bele a város ügyeinek intézésébe, a város igaz3 A városban működő céhekről ill. a kézmüvesipar „nagyságáról” hű képet alkothatunk pl. a Magisztrátusi jegyzőkönyvek bejegyzéseinek olvasásakor.

4 Bácskai Vera: Városok a három részre szakadt országban. Hanyatlás vagy átrendeződés? In: Uő. Városok Magyarországon az iparosodás előtt, Bp. 2002. 69-70.

5 Bácskai V, 2002. 71.

6 1598-ban Miksa főherceg engedélyezte a városban élő nemesek feletti bíráskodást és a rablók elfogását; 1601-ben Rudolf „adta parancsba” a nemeseknek, hogy ők is vállaljanak részt a terhek viseléséből, Giorgio Bastához pedig oltalomlevelet címzett, hogy a debreceni polgárok megvédhetik magukat földesuraik: Török István, Nyáry Pál és Homonnai Drugeth Bálint hatalmaskodásaitól; 1603-ban Basta ad oltalomlevelet a debreceni kereskedőknek, hogy a töröknek Egerbe és Szolnokra ajándékot szállíthassanak; 1605-ben Bocskaitól azt a kiváltságot kapta Debrecen, hogy a város polgárainak és az itt hivatalt viselő nemeseknek nem kell felkelésben részt venniük, hanem csak bizonyos számú őrséget kell fenntartaniuk. Bársony, 2004. 67-68., 73.