A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)
Tanulmányok - Antal Tamás: Az esküdtszékek reorganizációja (1896-1900), különös tekintettel Debrecenre
206 Nem képesek megítélni azt sem, mi volt lényeges információ a perben, mivel “ezt csak a szakbíró s a chablonszerűen működő agy képes megítélni, vagyis az az iskolázott, fegyelmezett s begyakorolt elme, melytől az esküdtszék barátai meg akarják szabadítani az igazságszolgáltatást.” A vallomások és szakértői vélemények kaleidoszkópikusan vonulnak fel a laikus szemei előtt, ezekből a történelmi igazságot nem tudja kihalászni - állította a cikkíró. Figyelmeztetett: a jury habár demokratikus összeállításában, arisztokratikus érzelmeiben. Erre számít a védő, midőn a captatio benerolentiaet alkalmazza. Egy szuggesztív beszéd — miként Periklész, Hannibál, II. Frigyes, és Napóleon is alkalmazta - nagy hatással van a hallgatóságra. Ehhez járul még az intermentális érintkezésekből és a sajtóból származó befolyás. A rövidre szabott elnöki fejtegetés Vargha szerint nem pótolhatja a szaktudást. Abból a kapcsolódó jogkérdések megfelelő elsajátítása nem lehetséges. Ezért odáig ment, hogy kijelentette: “esküdt csak jogvégzett ember lehet”. És végezetül említette a Kúria tehetetlenségét: a verdikt szűkszavú ténymegállapításait nem bírálhatja felül (csak alaki sérelem esetén). Ha pedig az esküdtszék valamire nemmel felelt, akkor ott még ténymegállapítás sincsen, tehát az anyagijog megsértése miatt revizionális kérelmet nem is lehet benyújtani. Mindezek alapján Vargha Ferenc arra a következtetésre jutott, hogy jogkérdések eldöntését laikusokra bízni nem lehet. De a ténykérdés megoldására sem tartotta őket alkalmasnak, mivel az esküdtek szuggesztibilisek, az érzelemi elem uralkodik lelkületűkben.44 Heimann Jenő nem tartotta eléggé érettnek Magyarországot az esküdtbíráskodás kiterjesztésére. Egy országos figyelmet kiváltó szegedi felmentő verdikt elemzése nyomán rámutatott: “az esküdt nem bíró, hanem ember, ki mint ilyen a vádlottban szenvedő embertársát látva, önkénytelenül a felmentésre hajlik”. Egyetértett abban, hogy az esküdteket határozatuk meghozatalában olyan szubjektív momentumok vezetik, melyek az igazságos, s még inkább pártatlan verdiktet kizárják. Fájdalmasan sóhajtott fel: “ha Szilágyi Dezső megérhetett volna néhány évi statisztikát s láthatta volna, mint mentik fel nyakra-főre az esküdtek a leggonoszabb bűnösöket, az elfajulás láttára - mondom - maga felkiáltana: Nem ezt akartam én, nem ezt.” Míg az esküdteknek csupán lelkiismeretére volt bízva az ítélkezés, addig az intézményt nem csak helytelennek, de károsnak tartotta.45 Ugyanezen üggyel kapcsolatban viszont Kenedi Géza éppen a bírói cognitio megmerevedésének élő ellenszerét látta az esküdtszékben: reális és kiforrott jogérzetet vélt felfedezni az esküdtekben, amely megfelel a jog eszméjének és diadalának.46 Az esküdtbíráskodást aligha ostorozta valaki szellemesebben, mint Baumgarten Izidor a Jogállam lapjain. Az esküdtszék behozatalának okát Rousseau tanaiból kiindulva a teljes tájékozatlanságnak és tapasztalatlanságnak a minden hivatással járó egyoldalúság felé helyezésében jelölte meg. Abból a téves feltevésből indultak ki a felvilágosodás korában, hogy a természet az esküdtet igazsági ösztönAntal Tamás: Az esküdtszékek reorganizációja... 44 Vargha Ferenc. Az esküdtszék IV-V. JK 1905. április 21. (16. szám). 134—137. p. 45 Heimann Jenő'. A szegedi verdict. JK 1904. július 15. (29. szám) 238-239. p. A hivatkozott szegedi Eremits-gyilkosság ügyéről lásd: Szegedi Napló. 1904. június 21. (152. szám) 7. p., június 22. (153. szám) 7-9. p., június 23. (154. szám) 7-10. p., június 24. (155. szám) 6-7. p.. június 25. (156. szám) 7. p., június 26. (157. szám) 9. p. 46 Kenedi Géza: A szegedi verdict. JK 1904. július 1. (27. szám). 217-218. p.
