A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)
Tanulmányok - Husvéth András: A zsidóság gazdasági és társadalmi szerepe Hajdúnánáson (a kezdetektől 1848/49-ig)
141 Nánás vezetése méltányolta a kérést, mert „tapasztaltaivá!! ezen árendátorunk ezen Nemes Város szükségén való segítségben minden elő fordult alkalmatosságokkal bebizonyított nagy készsége, azon 200 Ft-ok elengedtetnek, és a fent írt csapszékeknek a fent írt mód szerint való árendája 7000 Ft-ban végképp meghatároztatott, és valamint ezeknek megtartására ezen Nemes Tanács és Communitás, úgy a fent ki fejezett feltételek betöltésére Fried Dávid árendátorunk magát kötelezte”.29 30 A megállapodás tehát megszületett. Az ekkor már hat hajdúnánási kocsmát üzemeltető Fried Dávid a város tekintélyes üzletfele, a nánási zsidóság megerősödésének élő példája volt. Megbecsültségét mindennél jobban jelzik a városi jegyzőkönyvek bejegyzéseinek változásai. A régebben csak „Dávid zsidódként emlegetett árendátor körülbelül ekkortól lett a város számára „Fried Dávid őkegyelme”. A városi tanács hálás és elismerő szavai, a zsidó bérlőtől kapott segítségért való köszönet megmutatja, hogy ekkor már nem holmi jöttmentként, hanem komolyan vett partnerként tekintettek a zsidó üzletemberre. Bár a Flajdúkerület nem fogadta el a hat évben történt megállapodást, a körülmények kényszerítő hatása, a nehéz gazdasági helyzet azonban rövidesen rákényszerítette a várost a merev hagyományok mellőzésére. 1812-ben a Fried Dáviddal megtörtént számvetés újabb problémákat hozott a felszínre. Az elértéktelenedő papírpénz felvetette az árendális összegek újratárgyalásának kérdését, mivel a régi pénzben kifizetett bérlettel a város nagyon rosszul járt volna. Mint leírták: ’’Ezen summa a Nemes Közönségnek nem három, de csak 'A esztendei legszükségesebb költségeivel sem érne fel.” A bérlő elismerte, hogy fizetnie kell a városnak, de a konkrét összegben nem tudtak megállapodni. Végül olyan megoldás született, hogy a város felajánlotta: bérlet három esztendejét még két évvel megtoldják, és az évenkénti összeget 2000 új forintban állapítják meg. Ezt Fried Dávid csak úgy fogadta el, ha nem két, hanem három évvel hosszabbítják meg az árendát. A város ezt elfogadhatónak találta, így megszületett a megállapodás/0 Tehát a város mégis eltért a hagyományoktól, és a szokásos időtartamtól eltérően hat évre adta bérbe a város haszonvételeit. Fried Dávid minden egyes bérletének lejárta utáni tárgyalás kemény alkudozással, a már sokszor elutasított feltételek újbóli elöhozásával, nem kis siránkozással és színjátékkal járt együtt. Az árendátor természetesen minden eszközt felhasznált, hogy a szerződéseket a maga számára minél előnyösebbé formálja. így történt ez 1818 tavaszán is, amikor behívatták a Városházára megtárgyalni az árenda meghosszabbításának feltételeit. Fried Dávid először is alázatosan megköszönte a város iránta tanúsított kegyes viselkedését, azután pedig kezdődhetett a panaszkodás. Természetesen magasnak találta a bérleti összeget, amit elmondása szerint a csapszékekből képtelenség kitermelni. Előadta, hogy „ha gazdálkodásának más ágaiból pénzt fogni nem tudna”, képtelen volna ennek kifizetésére. A leírás szerint eközben annyira felzaklatta magát, hogy szünetet kellett kérnie, hogy kimehessen a friss levegőre felfrissülni. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX. 29 HBML.HbFI. V.A.301/a 9.k.358.o.266.sz. 30 HBML:HbFl. V.A. 301/a 9.k. 837.o.292.sz.
