A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen és Erdély a XVII. sz. végén 1686-1693
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 31 Debrecen és Erdély a XVII. század végén (1686-1693) Szendiné Orvos Erzsébet Bevezetés L apozgatva a külföldön megjelent történeti atlaszokat furcsa dolgokat tudhatunk meg a török kori Magyarországról: például azt, hogy nem létezett. A királyság beolvasztva a Habsburg Birodalomba, Erdély és a hódoltság pedig az Oszmán Birodalomba. Rosszindulat, vagy tudatlanság a külföldi történész részéről? Egyik sem. A törökkor hatalmi viszonyaiba reménytelenül belezavarodott történész képtelen volt az egymást fedő hatalmi érdekeket és befolyási szférákat térképre vinni. Helyette végletesen leegyszerűsítve a dolgot nem ábrázolja Magyarországot. Még nehezebb dolga lenne a kor történészének, ha Debrecen város hovatartozását szeretné jelölni a térképen. Debrecen, a nyugati szemmel nézve minden „várostelepítő tényező” híján több apró falu egybeépülésével a XIII. sz. folyamán kialakult város a XIV.-XV. századra Magyarország egyik legjelentősebb ipari, kereskedelmi jellegű helységévé vált, s a népessége és vagyonossága tekintetében szintén nem volt lebecsülhető. 1361-ben királyi szabadalomlevél emeli ki a jobbágyfalvak sorából. Debrecen egymást váltó földesurai - köztük királyok - érdekeltek voltak a település fejlesztésében, gazdasági erejének növekedésében. Az ország két-, majd három részre szakadásával Debrecen gazdasági fejlődése nem torpant meg. Három felé adózik, a magyar király, az erdélyi fejedelem és a török császár mind magáénak érzi. A drinápolyi béke, s még inkább a speyeri szerződés egyértelműen Erdélyhez csatolja, de a város vezetőinek ügyes diplomáciára van szüksége, hogy a történelem viharaiban helyt tudjon állni: „ Most kell már vigyáznunk, mindenfelé mennünk, Erdélyt is felkeresnünk, hatalmas két császár mi módon, milyen formán alkudtanak, megtudnunk. Tanácsból két embert késedelem nélkül illendő' elkiildenünk, látnák ki lesz urunk, kitől kelifüggenünk, ne húzna minden bennünk.’’1 írta az 1664-ben Nagykállói Fényes István nótárius. Az elkövetkező 30 évben nem volt egyetlen békés esztendő sem Debrecenben, sem a környékén: török, tatár, német sarcolta a várost, és ezt a sokszor Fényes István: Verses krónika Db. 1943. 51.
