A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Szerdahelyi Zoltán: Adalékok a micskei uradalom gazdálkodásának történetéhez a XVIII. században
97 sek hátralékai. Innen tudjuk, hogy például a baromlakiak tartoznak 9 köböl búzával, amit ki is fizethetnek, de köblönkénti egy napi nyári vagy két napi téli munkával is törleszthetik az uraság elmaradt hasznát (interessét), a tartozást elég egy év múlva megadni. A bogdányszovárhegyiek 100 forint értékű búzával tartoznak, ennek hasznát harminchárom napi nyári vagy hatvanhat napi téli robottal megválthatják, s így a tartozást elég a következő évben megadni. Ha megnézzük a különböző termények árváltozásait az 1750-es évek közepén, azt látjuk, hogy nincsenek jelentős eltérések az egyes évek között, ami pedig jelentkezik, az elsősorban az eltérő kereslet-kínálat arány miatt lehetséges (rosszabb termésű években magasabb ár). Ami ebből következik az az, hogy a fentebb említett üzlet jelentős mennyiségű ingyenmunkát eredményezett a földesúrnak, mert ugyanolyan értékű pénzt kapott vissza két-három év múlva is. Még egy esetet érdemes megemlíteni, mégpedig a topaiakét, akik már két éve 104 forint értékű búzával tartoztak, de még most sem tudtak fizetni. Ebben az esetben is megengednek egy év haladékot, de ami érdekes, hogy a haszon fejében harmincöt nap nyári robottal vagy negyven szekér trágyával tartoztak, a fennálló tartozást azonban itt is ki kellett egyenlíteni.62 A korban a szántóföldi növénytermesztésben nem volt széles körben elterjedt a trágyázás, egyrészt a nagyobb terméshozamot nem tekintették elegendőnek, mert féltek, hogy a minőségi mutatók csökkenni fognak. Ettől való félelmüknél azonban nagyobb gondot jelentett, hogy ha akartak volna, akkor sem tudtak volna megfelelő mennyiségű “ganéjt” begyűjteni, a takarmánynövények kis mennyiségben való termesztése miatt: Kevés takarmánybevitellel az állatok kevesebb trágyát produkáltak.63 Királyiban a következő vallomást tették 1769-ben: “Ami a földnek természetét illeti, egy köböl vetés után hol négyet, hol ötöt, és némelykor hatot megterem. De azt is megvalljuk, hogy ekkoráig földet trágyázni nem szoktuk. ” Ugyanerről a micskeiek: “A szántóföldnek természetit ami illeti, minthogy nemigen szoktuk trágyázni, középszerű termékenységünek lehet mondani...”.64 A szőlőművelésben azonban ekkorra már nagy hagyományra tekintett vissza a trágyázás. Bél Mátyás írta 1723-ban: “szétterítik a vesszőket az elterített trágyára, amelyeket ezután marhatrágyával letakarnak, és a kihányt földdel befednek. A barázdába igen finom trágyát kell hinteni...”.65 Pusztaújlakon egy bizonyos Székely János “tizenkét szekér ganéjért hat máriást kapott”.66 A magyarázatot a szőlőművelés magas jövedelmezőségében találhatjuk meg. Ezen tényező késztette arra a gazdálkodókat, hogy a kevés mennyiségű trágyával annak a növénynek a hozamát növeljék, amely a legtöbb ljasznot hozta és a mindennapi életben is kiemelkedő szerepet töltött be a belőle készült ital: a bor Még egy dologra érdemes figyelni: A szőlőtermelésben különösen érdekelt falvak adósleveleiben mindig az állt, hogy a tartozást elég szüret után megadni, valamint az elvégzendő munkák is mindig a (majorsági) szőlőhöz kapcsolódtak, valamint a tartozásukat is mindig gabonaféle - elsősorban búza - tette ki. Vagyis Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 62 Uo. 6:1 ifj. Barta J.: im. 83. M Bársony-Papp-Takács: im. 134. 65 Feyér Piroska: A szőlő- és bortermelés Magyarországon 1848-ig Budapest, 1981. 199. 66 IV. A. 6/d. 202. k.
