A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen és Erdély a XVII. sz. végén 1686-1693
41 függővé az elismerést. Ennek ellenére nagy dolgot jelentett a város számára, hogy kiváltsága révén határának és az ahhoz kapcsolódó földesúri jogoknak a birtokába jutott. A várost ezentúl nemesnek tekintették, az ország negyedik rendjének a tagja lett, tehát a rendi társadalom elhatároló sáncainak a belső oldalára került, és így szerezhetett magának jobbágyfalvakat is ( Szovát, Sámson). Debrecennek a kiváltságos városok sorába való tényleges besorolása 1695. január 20-29. között történt meg. A Pozsonyban megtartott gyűlésen Debrecen az utolsó helyet kapta meg. A város két küldötte - Komáromi György és Pósalaki János szenátorok -keményen alkudoztak a beiktatási díj leszállítása és az utolsó hely miatt, mindkét ügyben sikertelenül. A többi városhoz hasonlóan a Debrecenre vonatkozó határozatokat ezentúl egy könyvbe írták be, melynek egyik kulcsát Pozsonyban őrizték, a másik Nagyszombatban maradt. A felvétel eskütétellel zárult, melynek záradéka: „...ita nos Deus adjuvet in nostra fide catholica per sacrosantum evangélium... ” ( úgy segéljen az Isten az ő szent evangéliuma által a mi katolikus hitünkben) újabb politikai követelés forrása lett.29 A felvétel után a debrecenbcn megjelent királyi biztos a főbíróval együtt sikeresen védte ki a váradi püspök követelését a kerti szőlők dézsma alá vonásáról. Kérték továbbá a haditanácstól, hogy a várost - a királyi privilégiumuk birtokában joguk volt kőfallal körülvenni- pénz hiányában sánccal és árokkal keríthessék körül. Társadalomtörténetileg a városon belül a kiváltságolás legfontosabb velejárója a polgárjog megszilárdulása volt. Debrecenben korábban is adományoztak polgárjogot, a város cívis jelleget azonban a XVII. században öltött. A diplomáciának ára volt: a Pósalaki János által szerkesztett emlékirat 2 millió forintról ír, ami lehet túlzás is. Szabó Istvánnál 20.000 forintról, másutt 30.000 forintról olvashatunk, a különböző főméltóságoknak adott ajándékokat nem számítva.30 A szabadalom-levélben megállapított polgárjog a város lakóit összességükben megillette, de a XVIII. sz. első harmada óta az egyes rétegek között jól felismerhető egyenlőtlenség alakult ki: a teljes polgárjogot csak a polgárok élvezték, a hóstáti lakosok lényegében a városi kommunitás jobbágyai voltak, a ház nélküli zsellérek csupán személyes szabadságuk révén állottak magasabban, mint a jobbágyok. Teljes polgárjog csak azokat illette, akik a nagyobb összegű díj lefizetése után letették a polgáresküt, melynek egyik részlete is utal a korábbi kiváltságokra:” ...A nemes város privilégiuma, szabadsága és jó rendtartása ellen, sem nyilván, sem titokban nem igyekszem, nem cselekszem, sőt ha valamit olyat értek, amely a bírónak, tanácsnak és város szabadságának, szép egységének és jó rendtartásának sérelmére, s ártalmára szolgálna, elöljáróimnak idején tudtul adom...a nemes város szabadságával senkit nem éltetek...ha ezen concivis állapotomból kiáltanék, vagy a városból kiköltözni akarnék, elöljáróimnak értésére adandóm..."3' A teljes polgárjog kiváltságai voltak: az ingatlanszerzés, a végrendelkezés, az aktív és passzív választójog gyakorlása, az utcagyüléseken való részvétel, az alsóbb fokú közigazgatási tisztviselők választása, és a polgári szabad bormérési jog.32 A szabad királyi városi jog elnyerésével azonban nem emelkedett, Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 29 HBML. IV.A. 101 l/а. 23.k. 234-238. 30 Debrecen szabad és királyi városi rangra emelése 1693. Db. 1993. 29. 31 Balogh István I.m. 68-70. 32 Érdekes egyébként, hogy egészen az első világháborúig szokásban volt, hogy az egykori polgári oklevéllel rendelkezők leszármazottai sírkövükre a nevük elé a „polgár” jelzőt is odavésették.
