A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen és Erdély a XVII. sz. végén 1686-1693
34 balázsfalvi szerződés valóban Erdély katonai megszállásával az alkotmányos formák érvényességének látszólagos, sőt tüntető tiszteletben tartása mellett is a fejedelemség önálló, nemzeti jellegének csendes elenyészetét s egy új kormányforma kialakulásának kezdetét jelentette. Csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy a császári katonaság Erdélyt fegyverrel meghódított tartománynak tekinti. Az ország külön államiságát és közjogi önállóságát biztosító szerződési pontok a gyakorlatban üres formákká váltak. Erdély visszacsatolása a magyar királysághoz a fogarasi nyilatkozattal .tulajdonképpen befejezést nyert. Az ellenvéleményeket leszavazva 1688. május 9-én fogadták el a deklarációt. Kijelentették, hogy Erdély visszatér Magyarországhoz, felmondták a török védnökséget és I. Lipót császár és Magyarország örökös királyának és utódjának, I. József királynak oltalma alá helyezték magukat a pozsonyi országgyűlés végzéseinek értelmében. Az ország váraiba császári katonákat bocsátottak, és évi 700 ezer forint készpénzadót fizettek a megállapodás szerint. A császár megígérte, hogy megfékezi a katonaságot és megadja a szabad vallásgyakorlatot. Az ígéret azonban csak ígéret maradt. A fogarasi nyilatkozat elfogadása egyet jelentett Erdély másfél évszázados önálló államiságában összegezett gazdasági, társadalmi és művelődési önrendelkezésének feladásával. Apafi 1690. április 15-én történt halála végül halaszthatatlanná tette a fejedelemség és a magyar királyság közjogi helyzetének szabályozását. Annál is inkább, mivel a porta 1690. június 8-án Thökölyt Erdély fejedelmévé tette, s ezt megerősítendő a nagyvezér előrenyomult, a császári haderőt a Duna vonaláig visszaszorította. Az udvar kénytelen volt Bethlen Miklós - a kor egyetlen tág látókörű, a józan valóságfelismerésre épülő, értékőrző és értékmentésre képes képzett politikusának - felterjesztésével foglalkozni. A felterjesztésében és emlékiratában (Moribunda Transylvania) kefejtette, hogy a Habsburg-állam nyers, katonai erőre támaszkodó abszolutizmusa és a feltétel nélküli önfeladás elpusztítja Erdélyt, s keményen bírálta a fejedelemségnek csupán a maga érdekeit néző főurait. Bethlen diplomatervezetének célja az volt, hogy Erdély gazdasági, művelődési és közigazgatási kormányzási önállóságot élvezhessen a Habsburg-birodalom keretei között. A diplomát, mely Diploma Leopoldinum (1691) néven vált híressé a történelemben - a gyorsan múló kedvező pillanatot kihasználva - alig módosítva, nyolc nappal Belgrád eleste után már császári aláírással kézhez is vette. A tervezetnek megfelelően biztosította a fejedelemség belső kormányzásának önállóságát, a vallás- szabadságot. Leszögezte, hogy békeidőben 50.000 forint, háborúban 400.000 forint adót fizet az ország, és ezt az összeget nem emeli a császár. A kereskedelmi szabadságot nem korlátozza a Habsburg-kormányzat. A kiskorú fejedelem (II. Apafi Mihály) felnövekedéséig gubernátor kormányozza az országot, akit a rendek választanak és a császár erősíti meg.8 A Gubernium azonban nem rendelkezett tényleges hatalommal. A közigazgatás élén a Bécsben székelő Erdélyi Udvari Kancellária állott, s a nagyszebeni majd később kolozsvári székhelyű Gubernium a Kancelláriától kapott utasításokat hajtotta végre. A Gubernium élén a kormányzó állt, általában egy erdélyi arisztokrata. (Az erdélyi kormányzók közül a legnagyobb hatásúak a szász származású Brukenthal Sámuel /1774-1787/ és gróf Bánffy György /1787- 1822/ voltak.) Az önálló erdélyi országgyűléseket továbbra is összehívták, itt jelen- * Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen és Erdély a XVII. század végén * Erdély története II. 881.
