A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)
Tanulmányok - Papp József: A debreceni Sétakert
Nagyerdő. Az 1745-től széles árokkal kerített7 8 *, zömmel tölgyes erdő a XVIII. század végére a városlakók kedvelt sétahelye lett. A belső város levegője a meleg nyári napokon kellemetlenül poros volt és sem víz, sem fás parkok nem enyhítették a száraz meleget. Ezzel szemben jelentett igazi felüdülést az erdő fái közötti tiszta, hűvös, erdei levegő. Bizonyára ez magyarázza, hogy a városközeli kies tölgyesbe egyre gyakrabban kirándult a város népe,5 és mind nagyobb igény mutatkozott az egyszerű erdei séta mellett másfajta szórakozásra is. A szabad királyi város építkezéseit, gazdálkodását felügyelő Geötz Ferenc királyi biztos 1794-ben hivatali erejét latba vetve kezdeményezte, hogy a lakott város utcarendezése, fásítása mellett, a Nagyerdő gyakran látogatott, városközeli részét alakíttassa a város parkerdővé és épüljön benne egy „közönséges” mulatóhely. A valódi erdőgazdálkodást is szorgalmazó comissarius javaslatát a város vezetése ekkor még visszautasította, mondván: csak a kétes elemek gyülekezőhelyét teremtenék meg odakint, a sétára így is alkalmas az erdő, de egyébként sincs igazi igény az erdőben való mulatozásra, mert a debreceniek a kerti, vagy szőlőtermelő munkával kapcsolódnak ki. „Kintlakás” Debrecen önigazgatása minden időben szigorú szabályokkal ellenőrizte és korlátozta a városba költözést. A városárkon túl - egy-két hely kivételével10 — saját polgárai részére sem engedélyezte a kintlakást, még a zárt kertekben sem. A kapukon kívül egészen a XIX. sz. végéig tiltott volt mindennemű letelepedés. Az itt-ott mégis feltűnő viskók, földbevájt lakóhelyek „elrontásáról” haladéktalanul intézkedett a város vezetése. A mindezek dacára létrejött spontán építkezések kezelésére és a városba újonnan betelepülni szándékozók képviseletében Forgách Miklós királyi biztos 1774-ben keményen lépett fel a magisztrátussal szemben. Kezdeményezésére jöttek létre a szabályozott külsőségi lakótelepek, az ún. taxás-telkek. A „típusterv” szerint épült házak11 piciny telkeit mérnöki utcarend szerint a városárok külső partján mérték ki.12 A kapukon túli kintlakási tilalom ennek ellenére sem szűnt meg. A taxás telkek lakói így még sokáig nem lettek teljes jogú polgárok. A lakott település- részeket 1815-ben, a városárok kijjebb helyezésével, a városhatár újabb rendezése során vonták be a belső város területébe13. Évszázadokon át ekkor csökkent először jelentősen a város széle és a Nagyerdő közötti a távolság, mivel a Péterfia kapuja közel fél kilométerrel északabbra, az Árok utca magasságából a mai Füredi utca torkolatába került. Ebben az időben az erdő és a sánc közé eső területen lényeges változás a Péterfia utca újabb temetőjének megnyitása14 volt. Ám sem ez, sem a kéltségek sorában legutoljára - a „felsőség” engedélye nélkül - 1812-ben felosztott Sexta-kert (Sestakert) sem foglalt el területet a Nagyerdőbe vezető út két oldalából. 192 Papp József: A debreceni Sétakert. 7 Balogh I.: Mezőgazdaság... 1981. 283x Dr. Szemerédy 1996. 136. * Csokonairól is tudjuk, hogy diákjaival gyakran járt ki a Nagyerdőre. - Csobán 1930. 4. 10 Ilyen volt pl.: a külső ispotály telepe. 11 Balogh I.: A rendi ...1981. 169-, Komoróczy 1981. 232. 12 Komoróczy 1974. 26. o„ Sápi L. 1972. 27. o. 11 Komoróczy 1974. 53.; DVT 222 14 Kováts 1812.
