A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 27. 2000 (Debrecen, 2000)
Forrásközlés - Varga Gyula: Bocskai István Kismarjának adott privilégium levelének néhány tanulsága
317 lőinek, a harmincadosoknak, vámszedöknek, hidak, hágók, révek és átkelők őreinek s mindezek helyetteseinek; ugyanúgy bármely királyi város, mezőváros, falu és birtok bölcs és körültekintő bíráinak, polgármestereinek, falunagyjainak (villicibus), és esküdt polgárainak; ezeken felül (etiam) bármilyen rendű, rangú, állapotú, méltóságú, ebben a mi Magyar-birodalmunkban és Erdélyországban bárhova rendelt és bárhol tartózkodó mostani és az idők folyamán (bárhova) állítandó (és bárhol tartózkodó) embereknek, akik jelen levelünkről tudomást szereznek, ezen levelünk által rendeljük, sőt (et) keményen megparancsoljuk, hogy a mi fentnevezett Kismarja mezővárosunkat mostantól fogva minden időkben miáltalunk teremtett és kinevezett mezővárosnak tartsátok és tekintsétek, egynek a mi Magyar birodalmunk és Erdélyorszá- gunk mezővárosai közül. Ennek egyes polgárait és lakosait pedig, t. i. - amint fentebb említettük - a jó és tisztességes (hírű és) állapotú embereket mindig két tanú-számba vegyétek és fogadjátok, miáltalunk adományozott pecsétjüket elismerni és hitelesnek elfogadni tartozzatok és legyetek kötelezve ( L. lentebb: debeatis et teneamini), hogy sem őket, sem szolgáikat a ti földeiteken, hatóságotok területén, uradalmaitokban és hivatalos hatalmatok alatt kihágásokért, vétségekért, bárkinek és bármilyen ügyből eredő tartozásaiért személyükben, jószágaikban és bármiféle javaikban - ha csak főbenjáró bűnről nincs szó - előzetesen letartóztatni és bebörtönözni (ne merészeljétek), sőt minden keresetet illetékes bírájuk előtt legyetek kötelesek és tartozzatok ellenük benyújtani és folytatni, s a mi engedélyünk ellenére nem vehetitek vissza és nem hurcolhatjátok előbbi tartózkodási helyére, csak a birodalom törvényes rendelkezéseinek megtartásával. Hasonlóképp eszetekbe se jusson (L. lentebb: minime praesumatis), hogy valami census, rendes vagy rendkívüli közadóink, hadsegélyünk és kamaránk haszna fizetésére, bárminemű közrendbeli és polgári szolgáltatások (teljesítésére), hadseregek és várak (részére szükséges) eleség és (más anyag ?) szállítására, tizedek, kilencedek, kepedézsmák, adójárulékok, vám lerovására hajtsátok és kényszerítsétek őket, vagy hadsereggel, lovas zászlóaljjal rájuk szálljatok, s az ő fent említett erdőikbe disznóitokat beengedjétek, sőt őket, akik mindezen terhek alól a fent jelzett módon fel vannak szabadítva és ki vannak véve, minden egyes és összes említett (illis) kiváltságaikban is bármely erőszakos támadók ellen mindenképpen (jelen levelünk által) fedezni, védeni és oltalmazni legyetek kötelezve. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII