A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 27. 2000 (Debrecen, 2000)
Forrásközlés - Varga Gyula: Bocskai István Kismarjának adott privilégium levelének néhány tanulsága
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII 311 Kismarja mezőváros kiváltságlevele Mi, István, Isten kegyelméből Magyarország és Erdély fejedelme, a székelyek ispánja, stb. Jelen levelünk rendjén emlékezetül adjuk mindazoknak, akiket illet, hirdetve, hogy amint a keresztyén államnak s a mi birodalmunknak is minden hajdani törvényes fejedelme, t. i. a mi boldog emlékezetű elődeink, akik annyi földterület, annyi nép, egyszóval annyi hatalmas és büszke nemzet és birodalom élén állottak, kezdettől fogva minden gondjukat, gondolatukat, munkájukat, igyekezetüket, buzgalmukat és belátásukat oda irányozták és arra egyesítették, (hogy) a legnagyobb és legkiválóbb erények és minden időre emlékezetes cselekedetek bármelyikének gyakorlása által milyen úton, módon, (milyen) tervekkel és eszközökkel halhatatlaníthatnák magukat és örökíthetnék meg nevüket az utókor (aeternae) emlékezetében, úgy ítéltük, hogy a fejedelmi férfiakban nem méltatlan és nem hiábavaló (tulajdonság) az, ha akár a hadviselés gyakorlásában - úgy hozván magával a szükség - akár pedig a megbékéltetésre, a boldog egyességre és a kívánatos nyugalomra való törekvésben, vagy az adományozásban és jóindulatban, vagy alkotásban, vagy pedig a városok és az alattvalók jólétének fejlesztésében, akár végül a haza és a szülőföld iránt való háládatosságban és bármely más erénynek számító tevékenységben elődeik példáját utánozzák; sőt úgy véljük, hogy szép, dicséretes és hasznos (tulajdonság) ez. Ha tehát alacsonyabb helyzetünkben mindenkor, mindenkivel szemben hálát akartunk gyakorolni, aki előttünk arra érdemet szerzett, annál inkább méltóságunk ezen fokán, ahová nem sokkal ezelőtt a hatalmas Isten különös rendeléséből és kegyelméből a birodalomban lakó urak általános szavazatával emelkedtünk, illenék e megfeledkeznünk arról a helyről, arról a mi igen kedves szülőföldünkről, közelebbről a Bihar vármegyében fekvő, általánosan Kis Mariának nevezett (községről), amelyről a mi eleink, ükapáink, nagyapáink, ősapáink, eredetüket onnan véve, magukat nevezték és neveztették s ahol a mennyei hazába való megtértük után testüket elföldeltetni, csendes nyugvásra eltemet- tetni, sírboltokat és síremlékeket emelni kívánták? Nem! Sőt éppen különös jóindulatunkból és hatalmunk teljességéből ezt a mi Kismarja községünket (possessionem) Magyar birodalmunk többi községeitől
