A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 26. 1999 (Debrecen, 1999)
Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: Magyarország, államiság, millennium
240 ben megjelent Pallas Lexikon már többet mond. Eszerint a genealógia a „nemzetségek eredetének, leszármazásának és egymásközti összefüggésének tana. Alkalmazása oly családokra szorítkozik, melyek valamely országban kiválóbb szereppel, jelentőséggel bírtak. Ilyenek a fejedelmi és a fő-és középnemesi családok.”22 23 A genealógia fogalma a közbeszédben és a köztudatban az emberi leszármazási kapcsolatok kutatásának tudománya, és ebben a vonatkozásban a család kutatását jelenti. Az ősök kutatása az ember ösztönös tevékenységei közé tartoznak. Dr. Heinz Friedrichs frankfurti genealógus professzor kutatásaiból tudjuk, hogy leszármazási táblázatokat az i.e. 4-5. században már a közép-amerikai indiánok is vezettek.22 Családfákat kezdetben az uralkodóházak vezettek, majd a fő-és köznemesek is. így nem véletlen, hogy a genealógia, a családtörténeti kutatás évszázadokon át elválaszthatatlan volt a nemességtől mindenütt, de Magyarországon különösen. Az ismert, országosan számontartott ősöktől való leszármazás, az előkelő rokonság nagyban emelte a család tekintélyét, társadalmi rangját. Ugyanakkor vagyoni szempontból sem volt közömbös, hiszen az örökléshez való jogot igazolni kellett (ld. ősiség törvénye) s ezért őrizték gondosan az iratokat, s vezették a leszármazási táblákat. Előfordult persze, hogy hamisították az okleveleket. A francia közmondás Magyarországra is érvényes volt: hazudik, mint egy genealógus. Zrínyi Miklós sem volt valami jó véleménnyel e tudomány művelőiről: „ A genealógiákat a prókátorok készítették, akik nem az igazságnak sze- retetiből tanulják a mesterségüket, hanem azért, hogy másokat megnyomorítsanak. .. ”24 A magyarországi genealógiai kutatás a XVII. századra vezethető vissza. Ekkortól kezdve maradtak ránk ősfák, képes genealógiák. A XVIII. században Lehóczky András kísérelte meg Magyarország nemesi családjainak leszármazási leírását. A Pozsonyban megjelent könyv azonban hiányos, és sok hibát tartalmaz. Kellő genealógiai háttérrel rendelkezett az 1804-ben Budai Ézsaiás által kiadott lexikon, melyben a XV. század végéig vázolta a nemes magyar családok történetét. A magyar genealógusok kézikönyvének tekinthető viszont Nagy Iván „Magyar családok” című 12 kötetes munkája. Az 1857 és 1868 között megjelent mű 10-12 ezer család eredetét és rokonságát mutatja Szendiné Orvos Erzsébet: Magyarság, államiság, millennium 22 Pallas Lexikon Bp. 1894. 891. 23 História, 1983/2.31. 24HBML. IV.B. 411/d. 25.
