A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 26. 1999 (Debrecen, 1999)
Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: Magyarország, államiság, millennium
237 én el sem bírnám. ” Ezért fordult Bihar Vármegye Levéltárához nemesi okmányok beszerzése céljából. De hivatalból a Belügyminiszter is kérhette Bihar vármegye alispánját, hogy a levéltárban őrzött iratokat terjessze fel. A levéltárosoknak természetesen nem volt könnyű dolguk. Nadányi Zoltán pl. amikor Dr. Kesztyűs Lajos nemesi ügyében kutatott, az eredmény 3 csomót kitevő, 246 oldalt számláló anyag lett. Ennek nagy része az 1700-as évekből származó tanúvallomási jegyzőkönyv, valamint az üggyel kapcsolatos alispáni levelezés volt, de számos - a család nemességét bizonyító - eredeti, illetve másolatban fennmaradt oklevelet is talált. Ha az ügyfél közvetlenül a levéltárhoz fordult, köteles volt a másolatért, illetve az ügyintézésért fizetni. Ha az ügyfél kérései „...hosszadalmas kutatást igényelnek, amit hivatalos időn belül nem végezhetnénk, ezért azt ajánlom, hogy egy itteni ismerősét szíveskedjék megbízni azzal, hogy a levéltárban utána ku- tasson”. - írta Nadányi Zoltán. Ezek a kutatások persze hosszabb időt igényeltek. A vármegyei levéltámokok fizetése pedig elég alacsony volt ahhoz, hogy kapjanak az alkalmon, és bizonyos összegért eleget tegyenek a kéréseknek. így tett Osváth Lajos vármegyei főlevéltáros és Magyarország címeres könyveinek társszerkesztője. A Dr. Mesterházy Ernőnek (dunántúli evangélikus egyházkerületi felügyelő) levelében így írt: „.Amennyiben Uraságod a család magyar nemességét igazoló hiteles okmánnyal nem bírna - miután én Magyarország nemes családainak adatgyűjtésével évtizedek óta foglalkozom - én tudnék ilyet rendelkezésére bocsátani, s ily nemű kívánságának eleget tehetnék...”12 13 14 Osváth Lajos 1901-től dolgozott Bihar Vármegye Levéltárában . Évtizedes munkával hozta létre а IV. A. 12/c. jelzetű hagyatékot. A 15 csomónyi anyag betűrendben tartalmazza a nemes családokról összegyűjtött jelzeteket. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVI Reszeghy Lajos Reszeghy Lajosról - tudomásom szerint - nem jelent meg könyv, újságcikk, vagy bármilyen megemlékezés. Egyszerű irodatiszt volt ő. Életének fontosabb mozzanatairól Bihar Vármegye alispánjá12HBML. IV.B. 411/a. 2. 79/28. 13 HBML. IV.B. 411/a. 2. I4HBML. IV.B. 411/d. 4. 39/13.