A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 25. 1998 (Debrecen, 1998)
Tanulmányok - Tóth Ágnes: A kaszinó szerepe a reformkori Debrecen életében
Boldizsár Kálmán2 3 írta meg. Ők maguk is a kaszinó rendes tagjai voltak. 76 _____________________Tóth Ágnes: A kaszinó szerepe a reformkori Debrecenben A Nemzeti Casino megalakulása A XVin. században meginduló gazdasági és társadalmi átalakulás, a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet következménye a polgári nemzetté válás szükségességének a felismerése. Kelet- Európában, s így Magyarországon is a nyugat-európai fejlődéshez képest nagyobb hangsúlyt kaptak a nemzeti törekvések, mint a liberalizmus tanai és eszméi. Az 1825-ös országgyűléstől datálható annak a nemzeti mozgalomnak a megindulása, ami új lendületet adott a társadalmi, gazdasági, tudományos és kulturális élet fejlődésének. A reformmozgalom célkitűzései - ahogyan Kölcsey Ferenc naplójában tömören, de lényegretöröen megfogalmazta - „Jelszavaink valának: Haza és haladás.” Amint a polgári átalakulás feladatai napirendre kerültek, valóságos „felderítő rajzás” indult meg a fejlődésben előttünk járó nyugati országok felé. Az ott tapasztalt dolgok, akár pozitív, akár negatív értelemben inspiráló értékeket jelentettek. Gr. Széchenyi István angliai utazása során ismerkedett meg az angol egyesületek nagy társadalmi és művelődési jelentőségével. Felismerte, hogy az angol társadalom magas fokú civilizáltsága és műveltsége nem az angol kormány érdeme, hanem a különféle egyesületek tevékenységének az eredménye. „A társadalmi osztályok között szigorú válaszfal emelkedett; arisztokrácia, köznemesség és polgári rend közötti társadalmi érintkezésre gondolni is merészség volt, min- denik osztály külön élte le napjait. Nem volt egy közös érintkezési pont, egy összekötő kapocs, mely a jókat nagy célok, elérésére egye- sítette volna”.’ Ezért akarta a hazai szétforgácsolt erőket a közhaszon érdekében egyesíteni.„Honunk felemelkedése végett az erők egyesülését legfontosabbnak tartván minden időben... mert, Sok nagy erő; Kevés vagy egy ellenben csak igen kis erő. Hanem azon sok is csak úgy 2 Boldizsár Kálmán: A debreceni Casino 100 éves története 1833-1933, Debrecen, 1933 3 Ilk Mihály: A Nemzeti Casino százéves története 1827-1926. Budapest, 1927 4.