A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 23. 1996 (Debrecen, 1996)
Tanulmányok - Nagy Sándor: A hajdúkerületi büntető törvényszék, mint másodfokú bíróság 1861-1871
130 Nagy Sándor: A hajdúkerületi büntető törvényszék... kedjék a jogerősen kiszabott büntetés végrehajtásáról. A főkapitányt pedig felkérte, hogy a vétkes tanácsi személyek ellen a fegyelmi eljárást indítsa meg és az ilyen visszaéléseket szüntesse meg.17 18 A főkapitány azonban fegyelmi eljárást nem rendelt el, hanem mind a hat város tanácsát figyelmeztette, hogy az ilyen jogtalan és törvénytelen eljárást mellőzzék, „mert a jövőben azt hivatali hatalommal való visszaélés 18 bűntettének” tekinti. A táblás kimutatások alapján figyelemmel kísérte a törvényszék, hogy az ügyeket kellő időben elintézik-e, indokolatlannak látszó késedelem esetén , felvilágosító jelentést” kért az illető tanácstól.19 A kerületi tisztiügyész 1865. március 3-án szóbeli jelentésében előadta, hogy a városi tanácsok a törvényszéknek korábban kiadott több „üdvös és igen célszerű rendeletét” lazán vagy egyáltalán nem teljesítik. így pl. a nyomozás befejezése után a törvényszék hatáskörébe tartozó ügyek iratait nem azonnal, hanem csak közvetlenül a már kitűzött ülésszak kezdete előtt terjesztik fel, emiatt az ügyek elintézése késedelmet szenved. A kihallgatott gyanúsítottak, sértettek és tanúk személyi adatait is hiányosan vezetik be a jegyzőkönyvekbe, s a felterjesztett iratokból nem mindig tűnik ki, hogy a gyanúsított vizsgálati fogságba helyezését vagy szabadlábon hagyását rendelték-e el. A törvényszék a rendelkezések betartására azzal utasította a városi tanácsokat, hogy mulasztás esetén a fő- és alhadnagyokat teszi felelősekké.20 A városi tanácsok ítéletei ellen bejelentett fellebbezések elbírálását még 1868-ban is az hátráltatta, hogy az iratok gyakran csak a törvényszéki ülésszak kezdetét megelőző napokban, többször pedig már az ülés megkezdése után érkeztek meg. A törvényszék ezért arra hívta fel a városi tanácsokat, utasítsák jegyzőiket, hogy az iratokat, mihelyt felterjeszthetek, haladéktalanul küldjék be, mert a fellebbezések késedelmes elintézése a felek nem csekély sérelmével jár.21 IV. A törvényszék mint másodfokú bíróság ítélkezése 17 Uo, 2. к. 1864. március 4. №94. 18 Uo. A Hajdúkerület törvényszékének iratai. IV.B. 756/e. Büntető perek (a továbbiakban: B.ügyek). 1864-5. E.-l 12. 19 Uo. B.jkv. 2. k. Pl. 1864. április 6. №145,2.pont. 20 Uo, 3. k. 1865. március 2. №100. 21 Ua 4. k. 1868. január 4. №29.