A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)
Tanulmányok - Rácz István: A Debreceni Református Kollégium professzorai
önérzetesen hivatkozott nemesi származásra.59 A nemesi címhez való ragaszkodást Sinainál is tetten érhetjük, mégpedig kézzel foghatóan. Mivel nem tudta előkeríteni a család állítólagos nemeslevelét, nagy költséggel újat szerzett magának. Sárvári Pál ugyancsak kötelességének érezte, hogy az önéletrajzában nemesi származásáról beszámoljon.60 61 Szoboszlai Pap István a göttingeni egyetem anyakönyvébe a saját neve elé a „von” szót illesztette, s a nagyobb nyomaték kedvéért az apja neve mellé pedig külön az „Edelmann” (nemes) szót is beírta.1,1 Általános vonásként könyvelhető el tehát a professzoroknál, hogy — még a viszonylag radikálisabb szemléletűek is — szívesen emlegették nemesi eredetüket. Arról nem is szólva, hogy bizonyos fokig a házassági kapcsolataikban ugyanúgy a társadalmi zártság jegyei fedezhetők fel, mint a világi nemeseknél.62 Alig fordult elő, hogy nemtelenekkel kötötték volna össze az életüket. Hatvani István nemes Csatári Máriát, ifjabb Piskárkosi Szilágyi Sámuel nemes szilágysomlyói Halmágyi Zsófiát, Sárvári Pál nemes Munkácsi Juliánnát választotta feleségül. És még természetesen folytathatnánk a sort. A debreceni professzorok nemességéről azonban el kell mondani, hogy csak a városon kívül volt ereje. A kerítésen belül a polgárok közösségének az akarata érvényesült, amely kizárt minden másfajta előjogot. Azzal nem veszítették el a nemességüket, hogy Debrecenbe szegődtek, ennek az előjognak a gyakorlásáról azonban a városban le kellett mondaniuk. Így volt ez egyébként minden más városba költöző világi nemes esetében is. Tehát nem kivételeztek velük, hanem csak hasonló társadalmi elvárást írtak elő számukra is. A kollégiumi professzorok a családból hozott társadalmi előjog mellett — papi foglalkozásuk velejárójaként — polgárjogot is nyertek. Debrecenben — talán már a reformáció elterjedésétől és a kollégium létrejöttétől fogva — a református papokat és a velük azonos elbírálásban részesült kollégiumi professzorokat polgári előjogok (civilis praerogativa) illették meg. Tehát ex statu, hivataluknál fogva. Feltételként nem követelték meg tőlük, mint a többi polgártól a háztulajdont és nem kötelezték őket polgártaksa lerovására sem. A debreceni statútumok nem minősítették őket kimondotan polgároknak (civis), hanem polgári előjoggal élőknek. Az 1731. és az 1757. évi borbírónak adott városi utasítás pontosan meg is mondja, hogy „Civilis praerogativaval élőkön pedig értetnek Prédikátor, Professzor és Kántor Uraimék”.03 Ezzel a joggal a professzorok a debreceni társadalom felső rétegeibe kerültek. A közhiedelemmel ellentétben rá kell mutatnunk, hogy a civitásokban nemcsak civisek éltek, sőt valamennyi magyar város társadalmában számszerűen kisebbségben voltak. Debrecen lakosságának hozzávetőlegesen egyötöde rendelkezett polgárjoggal,64 s ezek közé 59 Rácz István: Hatvani István vagyona és társadalmi előjogai. Agrártörténeti Szemle, 1993. A továbbiakban Hatvanira vonatkozó adatok innen származnak, ezért a levéltári lelőhelyekre külön nem hivatkozom. 60 Sárvári Pál életének leírása. DM Adattára. Ltsz. I. 273/1912. 61 Borzsák Isván: Budai Ézsaiás és klasszika-fiológiánk kezdetei. Bp. 1955. 149. 1. 62 Rácz István: Városlakó nemesek az Alföldön 1541—1848. között. Bp. 1988. 151—154. 1. 63 Borbíróknak adott utasítás 1757-ben. HBmL. IV. A. 1011/n. 1. 64 Rácz István: A debreceni civisvagyon. Bp. 1989. 395. 1.