A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)

Tanulmányok - Rácz István: A Debreceni Református Kollégium professzorai

tekintet nélkül sokan patronálták a magyar diákok peregrinációját. A debreceniek attól függetlenül segélyezték a peregrinusokat, hogy utóbb visszatérnek-e a városba vagy sem. Az inkább csak véletlennek tulajdonítható, hogy a későbbi kollégiumi professzorok közül soknak nyújtottak tetemes anyagi segítséget. A sort mai tudásunk szerint Csorba István nyitotta meg, aki 1584-ben írta alá a külföldi akadémiákra menők feltételeit és nyerte el Debrecen város támogatását. Később — többek között — Medgyesi Pált (1624), Tornai Pastoris Jánost (1629), Szoboszlai Miklóst (1643), Komáromi Csipkés Györgyöt (1653), Debreceni Jánost (1658), Diószegi Kiss Istvánt (1663), Szilágyi Tönkő Mártont (1660), Debreceni Király Zoltánt (1692), Hatvani Istvánt (1738) részesítette hathatós segélyben.39

A XVIII. század végétől változott a város és a debreceni egyház pe- regrinációs segélyezésnek a célkitűzése. És ez a. változás összefüggött a professzorválasztás rendjében bekövetkezett módosulással. Korábban az volt a gyakorlat, hogy rendszerint már lelkészi pályán működő személyiségeket hívtak meg az egyes katedrákra. Ettől fogva viszont eléggé álta,- lánossá vált az a szokás, hogy deák korukban, legkésőbb széniori tisztségviselésük időszakában kiszemelték az arra alkalmas fiatalokat és kimondottan azért küldték őket az egyházkerület és a debreceni egyház támogatásával külföldi egyetemekre, hogy felkészítsék magukat a debreceni professzorságra. A Tiszántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve szerint 1792. október 9-én Domokos Lajos főkurátor előterjesztése alapján „Budai Ézsiás és Sárvári Pál Debreczenbe volt Collégium- beli seniorok oly céllal küldettek és mentek sijjetve Académiákra, hogy. . , készülvén, annak idejében az itt lévő Collégiumban Professor ok lehesse: nek:hogy ezen Tzél, a költségre nézve történhető meg szűkülések és fogyatkozások miatt meg ne akadályoztassék, szükségesnek ítéltetett, hogy az említett ifjak ezen Superintendentiában lévő Tractusokban a következő Esztendőben vagy Husvétkor vagy Áldozó Csütörtökön kihirdettes- senek, és számokra Alamisna gyűjtessék.”30 Utánuk hamarosan Ereséi Dánielt nézte ki a konzisztórium a filozófia tanszékre, ezért 1802-ben, abból kiindulva, hogy „ez ifjú mind ártatlan erkölcsére, mind tanulására nézve magát másoktól megkülönböztette”, maga elé idézte, és számáy ra is felajánlotta az előkészületet szolgáló külföldi tanulás lehetőségét, azzal biztatva az ifjút, hogy reménysége lehet a professzorság elnyerésére.31 De ebben a sorban utalhatunk Kerekes Ferenc esetére is, akinek 1816-ban úgy ajánlották fel az egyik katedrát, hogy még azt is megkérdezték tőle: hol kívánja magát erre a feladatra felkészíteni. A válasza igenlő volt és külföldi tanulmányút]aként Bécset és Berlint jelölte meg, ahol megítélése szerint a botanikát (növénytan) és a mineralogiát (ásványtan) magas szinten művelik. A bizonyságlevelet is megkapta az egyházkerülettől, amely szerint „professorságra készíttetik, útjában mindenütt hitelt nyervén, az szükséges .dolgok megnézésében könnyebb dolga lehessen.”32

r

■ f

29 üo. J'

30 TtREL. I. 1. a. 7. k. P. 39—40, 48—49. /

31 TtREL. I. 1. a .9. k. P. 192, 205.

32 TtREL. I. 1. 11. k. P. 223, 243] 251, 307, 529, valamint 12. k. 62, 101.