A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)
Balogh István tiszteletére - Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék büntető ítéletei
Az alsó tömlőében csak a különösen veszélyes rabokat helyezték el s a földszinti két „fogház” sem volt alkalmas nagyobb számú rab elhelyezésére, érthető tehát, hogy 1757—1790 között a törvényszék a vádlottaknak csak 10 %-át ítélte börtönre. A királyi biztos 1808-ban elrendelte, hogy az épület folyosójának alsó részéből „egy tisztességesebb személyeknek való lágyabb árestomot” alakítsanak ki, a kerületi székház bővítési munkáinak befejezése után is szaporodott a börtöncellák száma,w az 1811. utáni években pedig ía földszinten egy szobát a beteg rabok részére rendeztek be, majd az udvaron lévő kocsiszínt és istállót is börtönné alakították át. 1791-től már arra is volt lehetőség, hogy az egy évet meghaladó börtönre ítélteket a Szegedi Fenyítőháznak adhassák át 1797—1803-ig pedig eleinte a legalább egy, majd a félesztendőre ítéltek is —- testi alkalmasságuk esetén — szabadságvesztésüket a Bács megyei csatornaásásnál végzett munkával töltötték le. Ezek következtében lehetővé vált a börtönbüntetések szélesebb körű alkalmázása. A törvényszék az ítéletben rendelkezett a börtönbüntetés végrehajtásának módjáról is. Általában vasban, közmunkában, heti két, ritkábban három napon át kenyéren és vízen böjtöléssel hajtották végre. Azokkal szemben, akik erre egyéniségüknél fogva rászolgáltak, a szeszes italoktól eltiltást, a megrögzött, veszélyes bűnözőkkel szemben minden 24 órában, vagy heti egy, esetleg három napon át két-két óra, ritkán hat óra hosszáig rövid vason tartást is elrendeltek. A nem nemesekre kiszabott börtönbüntetés mellett kötelező volt mellékbüntetésként megfelelő számú pálca, nőknél korbács, 18 éven aluli fiatalkorúaknái pedig vesszőcsapás kiszabása. Mellőzésének csak orvos által igazolt testi alkalmatlanság esetén volt helye. Az ütések száma a börtönbüntetés időtartamához igazodott, és az ítéletben megszabott részletekben fél- vagy negyedévenként hajtották végre. A negyedévenként végrehajtható ütések számát csak az 1836. évi XVII. te. 2. §-a korlátozta 25-re. Testi büntetések A már említett testi büntetések: pálcázás, korbácsolás, vesszőzés nemcsak mellék-, hanem főbüntetésként is kiszabhatok voltak. Ezek aránya a többi főbüntetéshez képest 1757—1790 között 88.2 %, 1791—1810 között 64,6 % és 1811—1850 között már csak 15,7% volt, a testi büntetésekkel szemben egyre erősbödő ellenszenv következtében. Gyakran előfordult, hogy a testi büntetés végrehajtását azzal a súlyosbítással rendelték el, hogy az ütlegelés megkezdése előtt az elítéltet lakóhelyén állítsák pellengérre, gyalázatfához, bitófához vagy nyakvasba és elrettentésül bűnét írják ki a feje fölé. Bíró Sándor kerületi táblabíró javaslatára a közgyűlés 1841-ben elrendelte, hogy a testi büntetéseket zárt kapuk mögött hajtsák végre, mert a nyilvános helyen osztogatott ütlegelés sem az elítélt megjavítását, sem mások elrettentését nem szolgálja. A városi tanácsokat pedig kötelezték, hogy „ahol még a közgyaláz- tatás undorító cégérei, a bitófák fennállanak”, tüstént töröljék el.16 17 16 Nyakas Miklós: A hajdúkerületi székház rövid építéstörténete. In: Hajdúsági Múzeum Évkönyve VI. (szerk.: Nyakas Miklós, Hajdúböszörmény, 1987) 112-117. 17 HBML. Kér. közgy, jkv. 31. k. 1841. június 14. № 999. 96
