A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Rácz István: A 75 éves Balogh István tudományos és politikai pályája

A bécsi útját hamarosan még két kisebb, egy berlini és egy erdélyi követett.

Nem szükséges részletes szövegkritikai vizsgálatokat végezni ahhoz, hogy az olvasó megállapítsa: Balogh István sókat tanult az elődeitől, de egyiket sem utánozta. Ónálló tudományos módszert és szemléletet alakított ki. Mindazokat hasznosította az útmutatásokból, amelyeket felfogásához hozzá tudott illeszteni, de egyébként önálló útra lépett. Fürkésző tekintettel forgatta a levéltári forrásanyagot, ám nyitott szemmel és tudós kíváncsisággal jártakéit a népélet forgatagában is. Korai néprajz- kutató útjain személyesen alkalma volt megfigyelnie a parasztság történelmileg kialakult három főtípusát. Saját környezetében a polgárparasztokkal találkozott, a Hajdúságban az egykori szabadparasztök utódai között tekintett szét, a Nyírségben pedig az egykori jobbágyparasztok utódai életformájának finom eltéréseit figyelhette meg. Voltaképpen úgy járt el, hogy az írásos forrásokat élőforrásokkal egészítette ki, vagyis a történelmi megismerés folyamatát a máig meghosszabbította. Ezzel a módszerrel azt is elérte, hogy récens anyag segítségével vissza is tudott következtetni olyan eseményekre és jelenségekre, amelyekre nézve az írásos forrásanyag elapadt.

Balogh István szakirodalmi munkássága műfaji, területi, időbeli és tartalmi vonatkozásban egyaránt széles skálán terül szét. A műfaji sokrétűséget mutatja, hogy a könyvismertetéstől, a forráspublikáción keresztül az elemző tanulmányokig és monográfiákig, mindent magában foglal. Térbelileg a folyton táguló geográfiai gyűrűk vonzáskörzetébe került; a tanya-, a falu- és várostörténettől kezdve a régión át, szükségszerűen jutott el a Kárpát-medence széles horizontjának a pereméig. Kélt főbb területi pólusa azonban feltétlenül kiemelést érdemel. Mindvégig meghatározó maradt nála Debrecen történetének kutatása, amit aztán a Hajdúság és a Nyírség múltja iránit való érdeklődése követett a sorban.

Időben sem állított maga elé korlátozó tilalomfákat: az Árpád-kortól a XX. századig volt mondanivalója különböző történeti kérdésekről. Itt talán a súlypont a XVIII—XIX. századra helyeződött, de érdeklődésének a hullámai esetenként átcsaptak századunkra is.

Tematikai és tudományágazati sokrétűség vonatkozásában pedig úgy tűnik, hogy szinte olyan széles mezőbe vitt az útja, ameddig ma egy alkotó tudós teremtő munkával eljuthat. Előtérbe itt az agrártermelés és az agrártársadalom kérdései kerültek. Szekfü Gyulának abban mindenképpen igaza volt, hogy önmagában véve a származásnak vajmi kevés keze van ahhoz, hogy kiből válik történetíró. Ami a témaválasztásokat illeti, már más a helyzet. Balogh István írásainak a zöme a parasztságtörténet témaköréből telt ki. Mégpedig annak minden típusáról és rétegéről írt. A gazdag cívisek, a tanyások és az erdei vákáncsosok elemzései nála egymást követik a sorban. Balogh István egykor maga is élte a parasztok életét, ezért az élő tanú hitelességével tudott nyomatékot adni mondanivalójának.

De a figyelméből telt életrajzra, a népélet különböző jelenségeire, a paraszti művelődés általános jellemzésére, az építészettörténeti kérdésekre, a ma élő képzőművészek alkotásainak bemutatásaira és fontos vidéki közgyűjtemények (Debreceni Református Kollégium, Szabolcs- Szatmár megyei Levéltár) leltárszerű számbavételére.

8