A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)
Balogh István tiszteletére - Borosy András: Az erdélyi fejedelmek fennhatósága alá tartozó mezővárosok
a sóvágók tartsák magukat a városaikhoz, s állapotuk is legyen a városi rendekével egyforma. 8. Ha a sóvágók és a „kamaraházhoz, a való szolgák” nem tartják magukat az eddig mondottakhoz, a tordai bírák és polgárok „protestáljanak az engedetlenek ellen”. Az artikulusokat a tordai bírák és polgárok is kötelesek megtartani, s a sóvágókkal és kamaraházhoz való szolgákkal kötelesek egyezségben élni. Ez a statutum, mint látjuk, Torda város polgárai s a tordai sóbánya alkalmazottai együttélését szabályozza. 1619-ben Üj Tordát, mely eredetileg Ö Torda külvárosa volt, Bethlen Gábor fejedelem testőreinek adományozta; ezek élén főhadnagy állt, Ó Torda élén pedig főbíró. Az 1653-ban összeállított Approbatae Constitutiones c. törvénygyűjtemény szerint Ó Torda városa elpusztult, s még nem épült fel; a LXXXII. edictum az ott lakó polgárok és sóbányászok viszonyát szabályozza. Várad török kézre kerülése után, annak lakóit 1665-ben Ó Tordára telepítették, s ezután Ó és Űj Tordát egyesítették. Az 1666-os statutum szerint Torda minden Újév alkalmából nem bírót, hanem hadnagyot választott, s mellé 10-12 esküdtet valláskülönbség nélkül. Minden kedden törvénynapot tartottak, s ítéletük ellen Torda vármegye törvényszéke elé lehetett fellebbezni, ha a per tárgya 40 forintnál nagyobb értékű volt. A nemesek cselédei és zsellérei is a városi törvényszék előtt tartoztak törvényt állni, uraik és asszonyaik „illedelmes megtalálásának alkalmazásával”. A városnak volt pallosjoga is. Az új-tordai volt fejedelmi testőrök utódai mint lovas katonák tartoztak a fejedelmet szolgálni, s laktak nemesek Ó Tordán is. Így nem csodálkozhatunk, ha a Compilatae Constitutiones már arról intézkededik, hogy az Ó és Űj Tordán elő polgári rendű személyeket nemesítik, és elrendelik, hogy egy testületben nemesi szabadsággal éljenek, addigi terheik alól felszabaduljanak, a vármegye zászlaja alatt vonuljanak hadba, s pereiket a megyei bíróság előtt folytassák — akárcsak Dés lakói. Régi privilégiumaik érvényben maradnak, dézsmát nem fizetnek. Mészárszéket és korcsmát tarthatnak. Mindez nem vonatkozik a sóbányászokra kik „a kamara háztól el nem szakasztatnak, hanem az ő állapotukban (kivéve lévén a nemességből) megtartatnak.” A két városrész közti viták elsimítására 1672-ben új végzéseket kellett hozni. Ó és Űj Torda lakói nemesi állapotukat, adó- mentességüket 1711-ig megtartották.19 A nemesség és a „városi rend” között más mezővárosokban is voltak ellentétek, így Enyed városában, hol a törvény a nemeseket az 1613—14-es artikulusok megtartására utasítja. Amelyik fél ezek előírásait megszegi, minden esetben 500 forintot fizet, amit a nemességen a megyei tisztikar, a városiakon a város bírósága hajt be. Az összeg kétharmada a behajtást végző személyé, harmadik része a panaszos félé. A fejedelmek Enyeden és más mezővárosokban egyes fundusokat ne tegyenek kivételessé, nehogy ott a nemesek „nemesi prerogative alatt” lakjanak.20 19 Tordáról: AC Titulus LXI. Articulus I. CC Titulus XI. Articulus V., VII. és IX. Orbán Balázs: Torda város és környéke. Budapest, 1889. 126—128., 132—133., 142., 148—155. 1. 20 AC Titulus LX., Articulus II. 66
