A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Für Lajos: Politika, tudomány, debreceniség. Balogh Istvánnal beszélget Für Lajos

— A sorscsapásokat azonban tágabb értelemben is tudni kell elviselni.

— Persze. Hiszen hányszor leégett a város, a fene tudja, és mindannyiszor újjáépítették.

— Volt-e valamilyen külső jele a debreceniségnek, mondjuk az anyagi kultúrában, az építészetben és így tovább?

— Nem, sem a művészetben, sem az építészetben, sem a lakberendezésben. Na jó, hát házat építeni kell, mert télen ugye hideg van, s be kell húzódni a hideg elől. A házba kemencét is kell rakni, a kemencét be kell fűteni, valamire ülni is kell, valamin hálni is kell, de ez elég is volt. Amit az Isten adott, azt meg kell enni, de azért nem kell túlzásba vinni, és mindjárt megenni. Gondolni kell a holnapra, a jövőre is, tehát nem kell pazarolni.

— Ha sűríteni akarnánk, talán azt mondhatnám, hogy leginkább a gondolkodásban és a munkában, egyszóval a szemléletben, a világlátásban mutatkozott meg igazán a debreceniség? Modern fogalommal szólva: a mentalitásban?

— Borzasztó nehéz megfogni a mentalitás lényegét. A tárgykörben több francia történeti munkát olvastam ugyan, mégis nehéz. Valami olyasmi lehet, amit én a cívisek világában írtam meg.

— Mi lett a debreceniséggel, ezzel a jellegzetes mentalitással a XIX. században?

— Eltűnt. Eltűnt azért, mert a világ kiegyenlítődésével párhuzamosan a zárt közösségek felbomlanak. Ez a felbomlás a XIX. század közepén kezdődött. A mentalitás azonban még hatott a századfordulón is. Ez abból is kiderült, hogy Debrecenben volt néhány paraszt zsidó, akik teljességgel magukévá tették ezt a mentalitást.

— Roppant ereje lehetett ennek a debreceniségnek.

— Másik példát is mondhatok. A XIX. század végén katolikusok telepedtek ide Heves megyéből dohányosnak. iKülönösen ott a mi tanyánk környékén voltak sokan, s ezek még harcosabbak, debrecenibbek voltak a bennszülött debrecenieknél. A századfordulón azonban ez már csak a parasztság köreiben maradt életben. A városi polgárságból ekkorra már kikopott, hiszen az ő társadalmuk differenciáltabb volt.

—Tudom, hogy kívül esik kutatói érdeklődésed körén, mégis megkérdezem, ez a debreceniség a város magaskultúrájában, pl. irodalmában és képzőművészetében, felfedezhető-e?

— Hát az irodalomban mindenképpen.

— Csokonai? Fazekas?

— Dehogy Csokonai! Oláh Gábor. Az ő regényeiben még elevenen él ez a világ, ö ugyan járt Párizsban, de ott is debreceniként járt.

— És akik Debrecenben tanultak? Mint pl. Arany János, Kölcsey Ferenc.

— Arany Jánosban talán igen. Persze rá nem annyira a város, sokkal inkább a kollégium hatott. Kölcsey pedig nem élt benne a városban. Tehetős köznemes lévén, szülei házában lakott, amit nemrég elbontottak, ott a kollégium mellett. Arany János pedig szolgadiák volt, így csak a kollégium szellemét örökölte. Arról sem volt mindig jó véleménnyel.

— És századunk óriása, mint Ady, Móricz?

— Ady csak a fonákjából sejtett meg valamit. Móricz sokkal jobban

40