A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Rácz István: A 75 éves Balogh István tudományos és politikai pályája

s ma is úgy látja, hogy talán nem úgy történt. Erről Veres Pétertől is érdeklődött, aki viszont már úgy válaszait, hogy ő Erdeinek egy darabig hitt, de a gondolatsorát válaszában nem fejezte be. Balogh látván tehát nem az elvi különbség miatt szakította meg mindennapos kapcsolatait Erdeivel és más parasztpárti politikussal, hanem teljesen kilépett a politika porondjáról.

Ezek után sem lenne meglepő, ha 1956-ban újra! megpróbálta volna a demokrácia újraélesztését. Azt gondolhatná az ember, hogy az évek során valahol bujkált benne a remény a folytatáshoz. Für Lajos a 75. születésnapján vele készített riportja során fel is tette neki a kérdést: lelked legtitkosabb zugában sem volt semmi, ami azt súgta volna, hogy téged azért egyszer megszólíthat még az idő? Balogh István válasza nemleges volt. Azzal érvelt, hogy 1948 után olyan időik következtek, amelyek egyáltalán nem kedveztek és nem buzdítottak a politizálásra. Emellett személyes baráti körében is olyan közvetett figyelmeztetést kapott, amelyik ezt a nézetét erősítette. Már 1950-ben két közeli jóbarátját, Borosy Andrást és Módy Györgyöt koncepciós perbe fogták és elítélték. Ma sem tagadja — ez érthető is —, hogy ettől kezdve félelem töltötte el. Amellett bármerre járt hivatalos körökben, mindenütt a gyanakvás szele csapta meg.

Mégis — és ez nem véletlen — Balogh István ellen 1956 ürügyén indítottak, el járást és bocsátották el a múzeum igazgatói állásából. A hivatalos indoklás az volt, hogy 1956 októberének napjaiban nem tanúsított elegendő forradalmi és kommunista éberséget. Szedett-vedett ürügy- hátteret már ehhez az elvhez lehetett találni és találtak is a rutinos hatalmi emberek. Ami érdekes, a valódi okot Balogh Istvánnal sohasem közölték, ma is utólag törött cserepek módjára próbálja összeilleszteni az esemény ék vázát. Ügy látja — és ez aligha volt másképpen — a parasztpárti közéleti múltja játszott elbocsátásában főszerepet. Korábban az egész országban Szatmár és Hajdú megyében erősödött meg legjobban a Paraszt Párt, a hatalom tehát érmék a szervezőjét kívánta mindenképpen talonba helyezni, különösen az 56-os nagy zendülés után, nehogy bármikor az újrakezdés zászlaját kibonthassa.

Az elbocsátási ítélet súlyosbító pontjaként szerepelt, hogy a városban nem is kaphatott állást, valójában tehát — nagy szavak nélkül mondhatjuk — száműzetésre ítélték. így került Nyíregyházára, másik megye másik városába. Ott helyezkedett el 1957—1963 között a múzeumban, 1963— 1975-ig, nyugdíjazásáig pedig a levéltárban. Ez utóbbi helyen igazgatói tisztséget töltött be. Az egyik méltatója korábban úgy fogalmazott, hogy Debrecen város történelme folyamán keményen bánt tudós és művész fiaival s ezt a sorsot Balogh István sem kerülte el. Ebben a megállapításban sok az igazság, de Balogh István esetében nem csupán arról volt szó, hogy a város perlekedett vele. Ez az eljárás ekkortájt országszerte a politikai rendszer velejárója volt. Éber őrei nem csak Balogh Istvánnak kötöttek a talpa alá útilaput, hanem Sántha Kálmán orvosprofesszort is Balassagyarmatig futtatták Debrecenből. Az más kérdés, hogy Nyíregyháza kulturális élete jól járt Balogh Istvánnal, két kiemelkedő tudományos intézménye ma is viseli szorgalmas és hozzáértő munkájának a nyomát.

Balogh Istvánt a kultúrpolitika az egyetemi oktatók sorából mindvégig kiszorította. Ebből a szempontból hasonló sorsra jutott, mint az

14