A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Rácz István: A 75 éves Balogh István tudományos és politikai pályája

tennie, az volt a történelmi feladat. Ami a főispánságot illeti, azt kifejezetten Veres Péter érvelésére vállalta el. De arról is vallott, hogy 6 hitt a Paraszt Párt jövőjében, mert az ország többsége mégiscsak paraszt volt. A Paraszt Párt működését a koalíción belül képzelte el, hiszen a demokrácia kibontakozásának és működésének ez volt az előfeltétele. Arra gondolt, hogy a koalíció tartós lesz és a függetlenségi front komolyan veszi a pártok együttműködését. A kommunistákról nem gondolta, hogy a kabátujjukban egy csomó hamiskártya is van. Egészében véve tehát azt mondhatjuk, hogy Balogh István politikusként nem tört maga számára valami új utat. Valójában azt folytatta a gyakorlatban, amiről már előzőleg gondolkodott és írt. A tudományos munkája és a mindennapos politikai tevékenysége összetalálkozott.

A főispánságról 1948-ban mondott le, s tisztsége alól Kádár János belügyminiszter mentette fel. Ekkorra belefáradt a politikai huzavonákba. A Paraszt Párton belül már 1947 őszén szakadás következett be, Erdei Ferenc és Kovács Imre élesen szembekerült egymással. Veres Péter sem tudta összebékíteni őket, s Kovács Imre a pártból is kilépett. A főbaj azonban az országos politika alakulásában jelentkezett. A Kommunista Párt felrúgta a koalíciót, s Rákosi Mátyás 1948 márciusában Kecskeméten elmondott beszédében már világossá vált az új politikai stratégia.

Ez az év valójában véget vetett a fiatal magyar demokrácia rövid történetének is.

Tévedett volna Balogh István, amikor politikusi szerepre vállalkozott, hiszen mindenki tudta, látta, hogy a demokrácia három évében is itt állomásoztak a szovjet csapatok, ezért ez a demokrácia nagyon is viszonylagosnak mondható. A szovjet hatalom támogatását élvező politikai erők — ahogyan Pünkösdi Árpád debreceni származású szociográfus megfogalmazta — 1945 után csak játszadoztak a demokráciával, szembe- kötősdit folytattak, és vagy félrecsúszott a kötés vagy átlátszott. Az igazsághoz tartozik, hogy akkortájt belülről egyikünk sem akarta ezt a történelmi nehezéket a maga valóságában tudomásul venni, s a háború szörnyű élményei alól felszabadult nép a társadalmi rendszer átalakításával szerette volna az ország újjáépítését elvégezni. Nem tudok arról, hogy a történetírók közül — Szekfü Gyulát kivéve, aki ezt a rendszert már 1945-ben a proletárdiktatúra változatának tartotta — bárki is kifejezte volna a komoly kétségeit. Az más kérdés, hogy a tudományos etika és a politikai taktika bármilyen korszakban nehezen összeházasítható fogalmak. Balogh István is olyan következtetéseket vont le, hogy keresztény erkölcs alapján nem lehet politizálni. A politikus esetenként hallgatásra is kényszerül. Csak egyet nem tehet: ígérgetni és aztán az ígérgetéseket megszegni. Meg lehetünk győződve arról, hogy ilyen elvek mellett Balog István a tisztesség talaján maradt politikus korában is.

1948 után rövid ideig állás nélkül maradit, csak 1950-ben nevezték ki a Déri Múzeum élére igazgatónak, s ezt a tisztségét 1957-ig töltötte be. Ekkortájt teljesen szakított, a politikával, jóembereivel, Veres Péterrel és Erdeivel is csak jónéhány év múlva találkozott személyesen. Ez utóbbinál esetleg lehetne arra gondolni, hogy nézeteik különbözősége miatt távolodtak el egymástól. Már ekkor szóbeszéd járt arról, hogy Erdei a Kommunista Pártnak is a tagja volt, s valójában a Paraszt Pártban is annak az érdekeit kívánta érvényesíteni. Balogh István erről nem tudott,

13