A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)
Balogh István tiszteletére - Rácz István: A 75 éves Balogh István tudományos és politikai pályája
A politika sodrában A tudományos teljesítményt tekintve Balogh István pályája egyirányú és látszólag egyenesvonalú. A tudományos címeinek a listáját nézve, különösen ha az évszámokat mellőzzük, mindent rendj énvalónak tarthatunk körülötte. Már fiatalon 1935-ben bölcsészdoktorátust szerzett, 1948-ban magántanárságot nyert, 1962-ben kandidátusi fokozatot kapott s 1985-ben eljutott a történettudományok doktora címig. Erről az oldalról közelítve a dolgait, a felületes szemlélő könnyen juthat arra a megállapításra, hogy mindenkor a nyugodt munkának kedvező biztos háttérre számíthatott. Ami a legfontosabbat, a családi részt illeti, ez feltétlenül így is volt. A történelmi nevezetességű erdélyi Kerelőszentpálról ideszármazott feleség mindenben társa és támasza volt. Nemcsak a gyereknevelés és a családszervezés terhét vállalta magára, hanem a férj tudományos munkáságának értő segítője is. Élete végéig ő gépelte Balogh István összes munkáját. A kenyérkereső családfő pályája már korántsem haladt egyenes sínen, s többször vált az útja rázóssá. Már az indulás sem volt könnyű. Az egyetemi tanulmányait 1936-ban fejezte be, olyan időszakban, amikor a diplomások álláslehetősége igen beszűkült. Öröm volt számára, hogy szerény díjazásért a Déri Múzeumban gyakornokként elhelyezkedhetett. Külön megtiszteltetésként fogadta az 1939. évi béosi ösztöndíjat. Ezt követően már gyakran öltötte magára a katonaruhát. A hadparancsok az erdélyi és a felvidéki bevonulásokra szólították s összesen mintegy 26—27 hónapig szolgált különböző állomáshelyeken. Történetírói érzékenységére jellemző, hogy az erdélyi bevonulás Besztercén szerzett tapasztalatait írásban is rögzítette, amit a Hadtörténeti Múzeumban helyezett letétbe és csak 2020-tól válik lehetővé a kutatása. A sors különös kegye, hogy a háború idején nem került az emberpusztító tűzvonalba. A katonaságtól 1944 októberében tért vissza Debrecenbe. A front hamar ideért, s itt élte át a feliszabadulás kollektív félelmét. A harci zajok eicsendesedése után egy új világ építésének a reményei is megcsillantak. 1944 őszén Debrecen az ország fővárosa lett — immáron másodszor a történelemben —, s Balogh István is a politika sodrába ikerült. Neveltetése és korábbi érdeklődése természetesen terelte a parasztpolitika irányába. Magyarországon már 1938-ban megalakult a Paraszt Párt, de aztán hamarosan a hallgatás csendje borult rá. Most eljött az ideje az ébresztésnek. Balogh István 1944 karácsonyán a Debrecenbe látogató Erdei Ferenccel együtt megszerkesztette a Paraszt Párt új programját, amiben központi helyre a földreform került. Ezt Erdei kinyomatta s ezzel megindult a Paraszt Párt szervezése a Tiszántúlon, pontosabban itt Debrecenben, a debreceni tanyákon és a környéken. A debreceni szervezés körül ott bábáskodott Kondor Imre és Tóth Endre is. Az új világ aztán hamarosan politikai posztra állította a fiatal kutatót. A Paraszt Párt képviseletében előbb Szatmár, majd Hajdú megye főispánjának nevezték ki. Mintegy három éven keresztül viselte ezt a nehéz tisztséget. Amikor utólag szóba került a sorsfordító időkbeli szereplése, arra a kérdésre, hogy miért vállalt a múzeumi tisztviselő politikai szerepet, egyértelműen azt válaszolta, hogy azért csinálta, mert akkor azt kellett 12
