A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 18. 1991 (Debrecen, 1991)
Tanulmányok - Surányi Béla: Adatok Hajdú-Bihar megye és Debrecen két világháború közötti szarvasmarha-tenyésztéséhez
az egyes szakegyesületekhez, közülük is prioritást élvez a Debreceni Gazdasági Egyesület szarvasmarha-tenyésztő szakosztálya,16 amely már 1931 őszén elkezdi a munkát. Meissner Károly,17 18 a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara állattenyésztési előadója kétségeinek ad hangot, számba véve azokat a nehézségeket, amelyekkel meg kell birkózni a tejetermelést ellenőrző körzetek megszervezésekor. Ellenvetéseit a Tiszántúl elégtelen gazdasági, társadalmi, körülményeivel magyarázza,amelyet csak súlyosbított a korszak általános gazdasági válsága. A megye és a város szarvasmarha-tenyésztésének minőségi javítása két vonalon haladt. Egyrészt hozzáfogtak a magyar szürke tejhozw- mánák növeléséhez. Az FM 58.287/1934. 111. 1. rendelete13 szerint — beletartozott Hajdú megye is —; „A magyar fajta szarvasmarhának ... ilyen nagyfokú háttérbe szorítása még sem indokolt, mert az alföldi speciális viszonyok között annak létjogosultsága vitán felül áll ma és fog állani a jövőben is” — állapítja meg a korabeli földművelésügyi miniszter, Darányi Kálmán.19 A minisztériumot elsősorban a gazdasági világválság késztette erre a lépésre. A rendelet főbb pontjai nem hagynak kétséget afelől, hogy az utolsó pillanatban — piaci érdekekre hivatkozva — korszerűsítsék e fajtát, elrendelvén, hogy „ .. . azokon a vidékeken, ahol a természeti adottságok, tenyésztési és értékesítési viszonyok csak a magyar szarvasmarha tenyésztését indokolják, az évtized alatt megszüntetett magyar fajta tenyészterületeket visszaállítom.”20 Jelentős szerepet szánt a kormány a Magyarmarhatenyésztők Országos Egyesületének. Az FM a már felállított és jövőben kialakított közös törzstenyészeteket az ún. ötvenes törzsgulyák-at állami támogatásban részesítette. 16 Szarvasmarha-tenyésztő szakosztályunk 1934. évi működése. DGL, 1935. 21—22. sz. 4—6. o. Az állomány ellenőrzését végző szakegyesületek részben önkéntes társulással, részben jogszabály révén jöttek létre. Ezek a szakegyesületek a földművelésügyi közigazgatással karöltve, vele együttélő, attól jórészt el nem különíthető szervezetek voltak, s magukénak tudhattak számos államigazgatási feladatot. Lásd: A földművelésügyi szakigazgatás története (1867—1948). Szerk.: Pataky Ernő. Bp. 1970. 189—190. o. 17 Meissner Károly: A tejtermelést ellenőrző körzetek megszervezésének nehézségei a Tiszántúlon. Köztelek, 1928. 1759—1760. o. 18 A földmívelési kormányzat állami támogatásban részesíti a népies, magyar- marha-tenyésztés fejlesztését. DGL, 1935. 13—14. sz. 1—3. o. A szürke marha korszerű fajtává való „alakítása” foglalkoztatta a korabeli szakembereket. Lásd: Piácsek András: A népies magyarmarha-tenyésztés helyzete, hibái és fejlesztésének eszközei. DGL, 1933. 43—44. sz. 2—6. o. Batta Pál, az OMGE főtitkára és a Magyarmarha-tenyésztők Országos Egyesületének igazgatója, a magyar szürke fajta elkötelezett híve, elmarasztalja a hazai állattartó gazdákat, hogy méltánytalanul bántak vele. Az olasz példát említi, ahol a fejlett mezőgazdasággal rendelkező Pó-völgyében tenyésztik a podoliai eredetű romagnyoli és a maremanne fajtát. A magyar szürkében rejlő lehetőséget szemlélteti Jósika Gábor szamos- falvi tejgazdasága, ahol a századforduló táján a 64 db tehén átlagosan 2400 kg tejet termelt. De Szatmár megyében sem ment ritkaság számba a napi 16—18 kg tejet adó állat. Általánosan elterjedt nézetet tükröz Batta Pál véleménye: „... meggyőződésem, hogy a Tiszántúl nagy részében, de a Duna—Tisza közének és a Felvidéknek sok helyén is — különösen a kisgazdák számára — legmegfelelőbb a magyar fajta szarvasmarha.” Lásd: DGL, 1935. 45—46. sz. 3—6. o. 19 Uo. 20 Uo. 1 99
