A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 17. 1990 (Debrecen, 1990)

Tanulmányok - Szűcs Ernő: A Simonffy család és Debrecen

I. SAMUEL

Iskoláit a debreceni Kollégiumban végezte. Tanárai között ott találjuk Szathmári Paksy Istvánt (később superintendes), a nagyhírű Hatvani István professzort (ő keresztapja is volt Sámuelnek) és Sinai Miklóst

Huszonkét évesen, 1776-^ban már prókátori diplomával rendelkezett, miközben 1764-től kilenc éven át apja üzletében inasként is le volt szerződve. Tanulmányai után expeditorrá, majd acluariussá nevezték ki és 1787-ben törvényszéki jegyzővé választották. Ugyanezen évben lett vőlegény, s ekkor, mindössze 34 évesen beválasztották a város szenátorai közé is. Lefizette az elmaradt legénykedés és vándorlás megváltását, és felvétette magát a Kalmár Társaság soraiba. Nőül vette Oroszy István kalmár özvegyét, szentkirály-szabadjai Bélley Erzsébetet, akivel hozományként áruval telt boltot kapott. Házasságukból tizenegy gyér mek született, aki közül tízet neveltek fel. (Klára, csecsemő korában meghalt!) A későbbiekben — Vajay Szabolcstól eltérően nem három, hanem négy fiuk leszármazottjairól fogunk írni. Dánielről (1791—1843). aki Debrecen főügyvédje és szenátor, Gáborról, (1792—1855), aki Bihar vármegye táblabírája, Károlyról (1796—1857), aki kereskedő és városgazda, végül Ferencről (1805—1858), aki ügyész és táblabíró volt, illetve négyük — témánk szempontjából fontos — leszármazottjait mutatjuk be.

I. Sámuel neveltjeiről szólva megemlíthetjük, hogy saját tíz gyermekén felül magához vette még Zsuzsánna nővére első házasságából született két fiát is. E két fiú közül Németh István tábornok, Károly ellenben svadronoskapitány lett.

Nevelési elveikre jellemző volt, hogy gyermekeik mindegyikének megadták a korban szokásos legelső képzettséget, szigorúan vallásos, dolgos életre készítették fel őket. A fiúk sorra eltöltötték szüleik mellett az öt évig tartó kalmár inaséveket, és mindannyian fel is szabadultak.

I. Sámuel megélhetését a kalmárságban találta meg. Ebben a korban szokás volt, hogy a rőfös áruval foglalkozó kereskedők fűszerszámot, dohányt, kordovánt, szattyánt, prémeket is árultak. Ő azonban csak posztót árusított, de vagyona szépen gyarapodott, amit az is érzékeltet, hogy kezdetben a tizenkettedik adózó osztályba tartozott, a későbbiekben azonban általában a második, némelykor az első classis- ba sorolták. Az évi nagyvásáron pedig hosszú ideig az övé volt a legnagyobb kiterjedésű sátor.

Simonffy Sámuel egymásután kapta polgártársaitól a nehezebbnél nehezebb közmegbízatásokat. Az ispotály (szegényeket, elesetteket gondozó intézet! Sz. E.) inspectora lett 1787. május 18-án. Ez időben jött meg a császári rendelet az ispotály szegényházainak (katolikus és reí'or- mátus) egybeolvasztására. Ezzel a debreceniek végképp nem értettek egyet, erre egy újabb rendeletben közölték velük; a református ispotály gyűjtött pénzét kötelesek felküldeni Budára a közös kassza javára. Ezáltal akarták a külön szegény ház működtetését lehetetlenné tenni. A Simonffy Sámuel által vezetett, a fennmaradásért folytatott harc hónapokig tartott, de sikeresnek bizonyult, mert 1788. okt. 23-án Bihar vármegye főkommissáriusától megjött az engedély, hogy az ispotály megmaradhat az egyház kezelésében. Ennek az engedménynek elérésé16