A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 17. 1990 (Debrecen, 1990)
Tanulmányok - Mazsu János: Egy debreceni bérpalota és lakói a századelőn
Jóval a városi értelmiségben elfoglalt arányuk alatt maradtak a bérlők között a magántisztviselők, a négy magántisztviselő egyike is részvénytársasági igazgató volt — a postai tisztviselő pedig beköltözése után négy hónappal csak albérlő tartásával tudott négyszobás lakásában bennmaradni. A lakók egyötöde volt a városi középszintű iskolákban, illetve főiskoláiban tanító tanár, kisebb részük alapkeresete elegendő volt a 2— 3—4 szobás lakások bérletéhez, nagyobbik részük azonban másodállásokkal, óraadással egészítette ki éves jövedelmét. Hatszobás lakás bérletére közülük csak a mezőgazdasági akadémián oktató főiskolai tanárnak volt lehetősége. A nagyobb, 5—6 szobás lakások bérlői az értelmiségi családok közül a szabadfoglalkozásúak köréből kerültek ki a legnagyobb arányban, akik a lakás egy részét rendelőnek-irodának is használták. Valamennyi értelmiségi foglalkozási csoport esetében érvényesült e házban is, hogy a garzon lakásokat elsősorban az egyedülálló, pályájuk elején tartó fiatalemberek bérelték ki — előléptetés, fizetésemelés vagy szerencsés családalapítás után pedig a garzonokból átköltöztek teljes háztartás vitelét lehetővé tevő nagyobb és cselédszobával ellátott lakásokba. A négy katonatisztnek a kincstár bérelt két garzon és egy ötszobás, illetve hatszobás lakást. A ház egyetlen lelkész lakója egy háromszobás és egy négyszobás lakást egybenyitva bírt szolgálati jelleggel. A lakók nem értelmiségi egyötöde között volt néhány középvállalkozói szinten mozgó polgár — pl. női divatárus, vendéglős, hálókötő gyár tulajdonosa —, néhány nagypolgári szintű vállalkozó család magánzó vagy már az üzletben „és fia”-ként dolgozó családtagja, de fehér hollóként az egyik hatszobás, két cselédszobás lakosztályt bérelte a debreceni földbirtokosok egyik legnagyobbikának fia — később maga is virilis. A bérpalota nem értelmiségi lakói egyféle etalonként jelzik számunkra, hogy a házban lakó értelmiségi családok — a középosztályi értelmiség jobban kereső csoportjai — a városi társadalom mely csoportjaival éltek egy színvonalon, életmódjukkal, értékrendjükkel mely rétegekhez álltak közel. Ami az értelmiségi lakók arányainak vizsgálatából feltűnő: kevés a bérházban a református-cívis városvezető réteghez tartozó vagy ahhoz szorosan kapcsolódó köztisztviselő értelmiségi. Ennek magyarázata abban található, hogy ez az értelmiségi csoport részben a várost vezető és irányító tradicionális vagyonos polgárság családjaiból származva, részben azokba beházasodva vagy csupán életmódjukhoz, értékrendjükhöz hasonulva saját házában lakott, legalábbis erre törekedett —, de a lakásbérletet mint értékrendjétől idegent mindenképpen alsóbbrendű megoldásnak tartotta, s ha tehette, kerülte. Nem tekinthető ebből a szempontból 37 TtREL. I. 99. d. (P 1907) 39. Bérházép. ir. 94/24. TtREL. I. 99. f. 389. (lakbérk'önyv). A lakók foglalkozásának megállapítása a TtREL. I. 99. d. (P 1907) 35—42. dobozai teljes anyagában lévő vegyes iratok átvizsgálása alapján történt. Felhasználtam még a Debreceni Képes Kalandá- riorri 1912—1913. évi számaiban közölt 2 városi címtárat, valamint a Tiszántúli személynév jegyzéket. (Szerk.: dr. Veress Gézáné.) Db., 1980. KLTE Egyetemi Könyvtár 38 Uo. 81
