A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 17. 1990 (Debrecen, 1990)
Tanulmányok - Mervó Zoltánné: Adalékok a debreceni tanítóképzés történetéhez 1949-1959
tület véleménye szerint sok nem odavaló elem van, nem alkalmasak erre a pályára, ezért szükséges, hogy már az I. osztályban szelektáljanak a tanárok. E tekintetben nagy a tanári felelősség.10 Az 1952. évi tanulmányi ellenőrző értekezleten is megállapították, hogy pl. magyar nyelv és irodalomból a tanulók igen mérsékelt tudással kerültek fel az általános iskolából s így a tanárok munkáját nagyon megnehezíti a hiányok pótlása, a helyesírás, fogalmazás, az értelmes beszéd és jó kifejezőkészség terén mutatkozó fogyatékosságok fokozott megszüntetésére való törekvés. A mennyiségtan tanulása okozta a legnagyobb nehézséget az iskolában, mivel e tárgyból is gyenge készültséget hoztak magukkal a tanulók. Csak kevesen voltak képesek a matematikánál elengedhetetlen önálló okfejtésre, logikus gondolkodásra, következtetések, összefüggések felismerésére, mert a növendékek nem hozták magukkal e készségeket az általános iskolából. Sajnálatos módon e tárgyból az iskola 123 tanulójából 14 kapott elégtelen osztályzatot, míg a jelesek száma 13 volt. A testnevelő tanár sem elégedett az eredményekkel, mert a tanyákról, falvakról bekerült növendékek nem ismerték még az alapgyakorlatokat sem, tornateremben nem tornáztak, így teljesen alapfokról kellett kezdeni a képzőben oly fontos testnevelés tanítását. A hiányok pótlását minden tantárgy esetében csak a tanárok és tanulók megfeszített munkájával sikerült megoldani. A tanárokra különösen nagy feladat hárult a korrepetálások megszervezésével, a gyenge tanulók egyéni foglalkoztatásának biztosításával, a tanulópárok jó összehangolásával. A brigádversenyek jobb munkára ösztönözték a tanulókat. A tanítóképzős növendékek tantárgyanként elért tanulmányi eredménye az 1952153. tanévben* 11 10 HBML. XXVI. 51/b. 19. — 88/1951—52. 11 HBML. XXVI. 51/b. 20. 128