A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)

Tanulmányok - Balogh István: A magisztrátus tisztújítása Debrecenben (1715-1762)

Ez a testület — nem is mindig saját tagjai közül — választotta meg előbb Szent György napján —, a század utolsó évtizede óta újévkor—az esküdtbírákat (jurati judices), akik hatan voltak. Élükön állott a város bírája (előbb judex oppidi vagy civitatis, a XVI. század vége óta inkább judex primarius). A bírót és esküdteket azonban nem az egész testület választotta, csak azok a szenátorok, akik előzőleg írást kaptak, hogy Szent György napján „a bíró választásnál jelen lenni tartoznak”. A szenátus tagjait „az esküdt bírák a bíró úrral megválasztani és kiegészíteni tartoznak”.3

A bíró és a hattagú testület a XVI. századi gyakorlatból ítélve polgári és büntető perekben elsőfokon ítélkezett, az ítéletet a század végén — legtöbb esetben — csak a szenátushoz lehetett fellebbezni. (Ritkábban az erdélyi fejedelem ítélőszékéhez.)

A városigazgatás e szerkezete a XVII. század folyamán lényeges változáson ment keresztül. E változás menete még felderítésre vár. Annyi azonban világos, hogy 1689- re, mikor a várost „kiváltságolt, királyi mezőváros” nevezettel illették, a hat utca — tehát a város népének szélesebb képviseletének — joga a szenátus tagjainak választásában megmaradt ugyan, de a testület hatásköre rovására nőtt a főbíró és az esküdt bírák (akiknek száma a század folyamán tizenkettőre emelkedett) hatalma és tevékenysége. A várost érintő lényegbe vágó döntéseket azonban a két testület mindig együtt hozta.

A magisztrátus (az esküdtbírák és a főbíró) évenkénti megújítása formailag nem változott ugyan, lényegileg azonban ez a testület vált a város patrícius polgárságának képviselőjévé azáltal is, hogy a szenátusba általában módosabb polgárok kerültek, az esküdt bírákat pedig évről évre újra megválasztották — habár élethossziglan nem minden tag maradt e tisztben. A főbíró személyét évente választották, ámbár a főbírói székbe ebben az időben — ritka kivételtől eltekintve — a város legvagyonosabb polgárai ültek. Némelyik élete során több ízben is viselte ezt a tisztet. A tisztújítás ceremóniája a XVII. század folyamán már eléggé megszilárdult, részletei még felderítésre várnak.

1687—1693 között (a város ez időben királyi mezővárosi jogállású volt) a tisztújítás napja kivétel nélkül újév napján volt. A bejegyzések csupán a főbíró választásáról tudósítanak. E szerint a főbírót mindig a szenátus választotta változó számú tagja „közönséges szavazásával” (per communes suffragationes) saját kebeléből.4

3 Id. mű. Uo.

4 1788. „száz szenátor”; 1688. a két járásból (alsó és felső járás) kilencvenhárom szenátor és tizenhárom esküdtbíró van jelen; 1689. „a szenátus közös szavazatával”. A szenátorok és esküdtbírák száma és neve nincs beírva; 1690. „A szenátus tagjai közül.” Az esküdtbírák tizenketten vannak, a város gazdálkodását intéző tisztviselők száma tizenkilenc, kivétel nélkül a szenátus tagjai.

Az 1691. évi tisztújítás előtt 1690. Márton napján (nov. 11.) számbavették az élő és az év közben elhalt szenátorokat. A szenátorok száma járásonként eltérő volt. (A felsőben harminc, egy közülük év közben meghalt, az alsóban negyvenkilenc, közülük hatan haltak meg.) Az elhalt tagok helyére a választást újévre halasztották, mert e napon kevesen voltak jelen; 1691. „a szenátus tagjai közül”. Az esküdtek száma tizenkettő. A különböző terhes szolgálat miatt a szenátorok számát hatvanhatról nyolcvanra emelték, és tizenkét személyt választottak s hívtak be. (A felsőjárásból tíz, az alsó járásból két személyt.) Lényeges adat a kiegészítés módj ára

: A szenátus (néha már nagyobb tanács néven) önmagát egészíti ki. A szenátus tagjait utcák szerint is felsorolták. A névsorban kettő-kettő mellett „obiit” (meghalt) megjegyzés áll; 1692. „A szenátorok közös szavazatával a testületből (e corpore).” Ketten, illetve négyen meghaltak, de a névsor hiányzik. Ez év aug. 13-án a főbíró meghalt, helyére a szenátus év végéig újat választott és tagjai közül másodbírónak megválasztotta Dobozi Istvánt. Hajdű- Bihar Megye Levéltára. IV.A.1011/a 22. k. 351., 395—399., 401., 451., 587., 650-653., 681., 683., 765., 767., 823. old.

6