A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)

Tanulmányok - Papp Klára: Együttélő nemesek és jobbágyok érdekkonfliktusai a XVIII. századi Bihar megye mezővárosaiban

urakat éjei s nappal, hogy fel égessenek, ez eddig is így kellett volna”. A harag olyany- nyira elemi erejű volt, hogy az elfogott nemeseket kezesség fejében sem engedték szabadon, hanem a „Mező Város háznál harmad napig tartottak”,36 majd a vármegyei tömlőébe vitték őket.

Sobrik Ádám comissarius és Nyíri Szabó Ferenc a pusztán előbb a nemesek pincéihez vezette a jánosdai, madarászi és homorogi oláhokat, s miután megengedték nekik, hogy igyanak, „rontották le a pincéket”, majd a csapszéket és a nemesek házait. A kocsma borát a szalontai strázsamester kvártélyára vitték be, aki a Montecuccoli ezred 25 emberével és az oláhokkal jelen volt az égetésnél.

A mintegy 25 újonnan épült házat az esetet követő napon le is rombolták. A Já- nosdáról való Konder János szerint Sobrik comissarius a vármegye parancsolatjára hivatkozott, s 6 volt a nemesek elfogatója is. Egy másik falujabeli, Major András szerint viszont „nem törvényre, hanem hatalmasságra” jöttek Sobriék.37

Répáskeszi, Kis és Nagy Vásári, Bagd, Simonkerék, Vimer, Panasz, Mezógyarak és Oroszi puszták korlátozás nélkül való használatáról csak a Várad megvétele előtti időkből maradt pontos híradás. Akkor a jövevényeknek valóban nem volt joguk a pusztákhoz, ha .. .„valamely ember telekén (akart) lakni, pénzen vett magának földet és így élósködött.” A „revolutiótól fogvást” azonban — a paraszti lakosok szerint — a pusztákat „egyenlő akaratból egyik úgy élte, mint a másik”. Egy 1780-ból való tanú- vallomás szerint a szalontai nemesek Lipót császártól kaptak adománylevelet, ezért nem akartak sem árendát, sem taxát adni róla, s követeltek a helység jövevény, vagyis paraszti népességétől fizetséget érte. A bagdi és répáskeszi pusztát, illetve a simonke- rékit is (az utóbbit a káptalantól) „kivont kardokkal védelmezték meg”.

Valószínűsíthető, hogy alapvetően a birtokos Esterházy kívánta tulajdonjogát érvényesíteni — a lakosok követelésének támogatásával — a puszták felett. Már az 1712. évi contractusban is úgy fogalmaztak: az árendaösszeg kifizetéséért a praediu- mok használatát is engedélyezték. A szalontaiak előbb védelmezték, „még a réten is duggadták” a pergamenre írott megerősítő levelet, 1762-ben azonban Jeszenák ügyvéd erőszakkal hozatta be a mezőről Jámbor Gáspár nótáriust, levelet íratott vele a káptalanhoz, s azzal az ürüggyel csalta ki tőlük az oklevelet, hogy az hasznot fog nekik hajtani. Ezután a következő contractusba a puszták használatát is belevették, ám az 1767-ben Pozsonyba küldött követség továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy „mint régi eleink tettenek, olyan jusson akarják (azokat) használni. A követelés megismétlődött az 1771. és 1780. évi inquisitióban is.38

1777-ben a szalontai nemesek közül Fónad Mihály, öreg Fónad István és Be- reczky János az ellen tiltakoztak, hogy „ezen Urbarialis Regulatio alá conscribáltat- tak” a puszták, holott arról soha nem adóztak, s a szántók és kaszálók is erdőből „irtattak ki általunk és eleink által”. A nemesek és parasztok elválasztásának szándékát és tényét mutatja, hogy „az adózók aláírtak valami conscriptiót, de — ahogyan a tiltakozók vélik — az nem vonatkozhat rájuk”.39

36 HBMLIV.A.6/b 1. k. — Tiszti perek. — Fónagy Miklós, Molnár György, Csut János, Ács Benedek és Váry Tamás voltak az elfogottak.

37 Többen vallották, hogy a jelenlévő oláhokat kényszeríteni kellett az akcióban való részvételre, sőt pénzbírságot (40 ft) is kilátásba helyeztek, ha elmennének. Major a püspök fegyverese volt Jánosdán.

38 HBML XI.601/2. Jeszenák olyan írást csináltatott, hogy a szalontaiak elállnak a puszták iránti jussukról, s a koholt írást a város pecsétjével hitelesítette. Az 1762. szept. 12-én kelt irat szerint a lemondás ellenértékeként „Szalonta város lakosai használhatják” árendaösszegért, mint az uradalom többi helysége.

39 Uo. XI.601/4.

29