A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)
Tanulmányok - Papp Klára: Együttélő nemesek és jobbágyok érdekkonfliktusai a XVIII. századi Bihar megye mezővárosaiban
tus 1765 októberében Erdőháti Istvánt intette meg, mivel a nádas rét egy részét „maga tulajdonának lenni” vallotta, ők azonban régi szokás szerint használt közös földnek nyilvánították.31 1770-ben Nagybajom határán az elógátközben, a Farkas ér gátjánál egy Bagdi István nevű nemes nyilvánított egy földdarabot a sajátjának, amit a tanács megvizsgált, s végül is „Uraság földjének lenni vallották”. A föld kaszáló volt, s az esküdtek azért mentek ki a színhelyre, mert Bagdi a város számára tilalmasban tartotta azt, ami problémákat okozott. Még ugyanazon évben Szlávy György adminisztrátor jelenlétében az elógátköz Székporongós nevű földjeit is megosztották. A határ elkülönítésére azért volt szükség, mert a város és a nemesek nem egyeztek az előgátköz területének használatában. Virágos György és Mile János úgy egyezett meg végül is a communitas bírójával, Tunyogi Mihállyal, hogy bármely fél a kitűzött határt megszegi, 50 Rft legyen a büntetése.32 Nagybajomban már a harmincas évektől maradtak fenn hasonló esetekről feljegyzések: 1738-ban pl. Földesi Gergely szántott fel olyan kaszálót, amely a városé volt, ezt a bírák revideálták, Földesit pedig 3 ft-ra büntették. További példák arról tanúskodnak, hogy a nádtermőréfoő 1 is „hiradatlan kiskertet” fogtak fel egyesek, ahol a nád a halak útját gátolta, ezért a bírák a büntetés mellett megszüntették a kerteket. A protocollum 1803-ból származó bejegyzése szerint 1756-ban a város népe — eddig ismeretlen okból — „felindult”, s ennek az lett a következménye, hogy „Ház sorjában, nem pedig Nemes Curia után, a Fő Tiszteknek engedelméból fel osztódott a Sziget Káposztás Kertnek”, amelyet azután szőlőskertté alakítottak át. Az eredmény — feltehetően — annak a panaszolkodás-hullámnak egyik állomása, amely már 1743- ban azt sérelmezte, hogy a városi tisztségeket viselő nemesség a saját sorstársainak juttatta a faluhatár legjobb földjét.33 Berettyóújfaluban a szántó és kaszáló használatában nem lehetett a nemesi előjogok miatt keletkezett súrlódásokat kitapintani. A mezővárosban a bérelt prédiu- mokat és a faluhatárt egy egységként kezelték. A legelőhasználat esetében azonban már elgondolkodtató, hogy 1721-ben egy Gulyás Péter nevű embert a „parasztszeri tehéncsordát” őrzendő vették fel,34 ami sugalmazza a „nemesszer” létét is, ahogyan azt Orosz István elemzése is felvetette. Bajomban szintén az volt a nemesség határhasználatában az egyik panaszra okot adó sérelem, hogy „nagyszámú marhákkal” élik a határt. Az 1740-es évek elején a helység bírája be is hajtatta a nemesek marháit Derecskére, az udvarbíróhoz. Emiatt aztán Jeney Ferenc 1743 karácsony éjszakáján verekedést provokált a communitas alkalmazottaival.35 A török háborúkat követően a faluhatárok bővítésének jó lehetősége volt a közeli puszták bérlete, ezek birtoklása is több összetűzés forrása lett. A mezővárosok belső viszályai között Nagyszalontán^olt ennek a legnagyobb szerepe. Az 1724—26 közötti konfliktus okairól, a régi szalontai nemesek Répáskeszi pusztán épült házainak vandál és brutális elpusztításáról tanúvallomási jegyzőkönyv is maradt fenn. Az akció a mezőváros parasztpolgáraitól indult ki. Egy Gazsó Mihály nevű személy az események után azt beszélte el a lakosok előtt: „jól vagyon, én akartam, én jártam ezért az 31 HBML V.640/a. 32 Uo. V.614/a 1. k. Szalai János nemes előtt. 33 Uo. 1738, 1743 és 1756-ból származó híradások, valamint Szendrey I.: i. m. 67. old. 34 Orosz István: Berettyóújfalu agrárviszonyai a XVIII—XIX. században. Berettyóújfalu története. I. m. 251. old. - HBML V.A.612/a (1721). 35 MÓL Esterházy It. Rep. 33/A. Fase. F. No. 364—368. 28
