A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)

Függetlenségi nyilatkozat - A magyar nemzet függetlenségi nyilatkozata

gett István fóherczeg nádor és királyi helytartóhoz Budára leküldetett, s a levelek megírattak s postára tétettek, de a király öccse, a nádor királyi helytartó, annyira vetemedett, hogy a ministerelnök által ellenjegyzett rendeleteket a postáról visszacsempészné, a mint azok később midőn 6 az országból hűtlenül eltávozott, hátrahagyott irományai között feltaláltattak.

A pártütő bán megtámadással fenyegette a magyar tengerpartot, az ország kormánya fegyveres erőt küldött a király megegyezésével Styria felé Fiume megmentésére, s e fegyveres erő ütközból Olaszországba menni kényszerített — és Fiúmét a pártütők erőszakkal elfoglalták s a magyar koronától elszakították. És ezen gyalázatos ármányt a bécsi cabinet tévedésnek nyilatkoztaié, mint tévedésnek mondá azt is, hogy a horvát pártütőknek fegyvert, pénzt, ágyúkat és lőszert küldött. Általában titkosan utasítva lettek úgy a pártütők, mint a katonai s várparancsnokok, hogy hajön is rossza- ló, vagy a magyar ministerium iránt engedelmességet rendelő királyi parancs, annak ne engedelmeskedjenek, hanem az osztrák ministerium utasításait kövessék.

Soha gyalázatosabb játék nemzettel nem űzetett. A magyar nemzet e szerint pénz, fegyver, hadsereg nélkül, az ellentállásra készületlenül, rendszeres ármánnyal és árulással körülhálózva, önkétesekkel, nemzetőrökkel, s gyakorlatlan fegyvertelen népfelkeléssel volt magát a kiirtás ellen kénytelen védelmezni s a magyar hadseregnek az országban maradt részeitől segítettve, nyílt csatákban mégis győzött mindenütt, de több absolut szellemű tisztek s vezéreknek ármánykodásai s árulásai miatt a sáncz erősségekbe vonult rácz, szerb, és határőr lázadást hirtelen le nem győzhető.

Uj erő teremtéséről kellett gondoskodnia. A király, színleg még mindig engedve az elutasíthatatlanul törvényes kívánságoknak, 1848-ki július 2-kára országgyűlést hirdetett, s a nemzet képviselőit felszólította, hogy a horváth és rácz lázadásnak legyőzésére az ország békéjének helyreállítására fegyveres erőről, s pénzforrásokról gondoskodjanak, egyszersmind maga, s egész királyi családja nevében kinyilatkoztatta, hogy a horvát pártütést s a rácz lázadást a legünnepélyesebben kárhoztatja.

Az országgyűlés gondoskodott: 200000 emberben s 42 millió forintban a szükséges erőt megszavazta, s törvényjavaslatait királyi szentesítés végett felterjesztette: egyszersmind példátlan hűséggel a királyt, ki akkoron Bécsból Innsbrucba szökött, felszólította jöjjön Budára, segítsen jelenlétével a pártütés lecsillapításában s támaszkodjék a magyarok hűségére, mely őt és trónusát meg fogja óvni minden veszélytől.

De ezen kérés hasztalan volt. Sőt időközben Radeczky győzvén Olaszországban, e győzelemben elbizakodva, a Habsburg—Lothringern ház elérkezettnek vélte az időt, hogy az álarczot levesse s nyílt erőszakkal lépjen fel, a belháborúban vérző Magyarország elnyomására. A horvát bánt, a pártütőt s 6 maga a király által is pártütőknek nevezett, most már kedves hívének nyilatkoztatta; pártütéséért megdicsérte s kezdett ösvényének folytatására hívta fel. Hasonlót nyilatkoztatott a vérben fürdő rácz lázza- dók iránt.

Ez volt a jelszó a pártütő horvát bán időközben királyi pártfogás alatt gyűjtött seregeivel, pusztítva, rabolva a Dráván áttört, mire az országban volt osztrák seregek nagy része hozzá pártolt, az eszéki, aradi, temesvári, gyulafej érvári várparancsnokságok s bánsági és erdélyi hadparancsnokságok hűtelenül elárulták az országot, felső Magyarországba egy a király által osztrák ezredessé emelt tót pap, a király szemei előtt Bécsben toborzott cseh rablókkal beütött, s a pártütő horvát vezér azon elbizakodás- sal halad előre a védtelen országban a főváros felé, hogy ellene a magyar hadsereg nem fog küzdeni.

Az országgyűlés még most is bízott a királyi esküben, s a király felszólítatott, hogy

166