A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)

1848-1849 - Módy György: Angol utazó diplomata 1849/50 telén Magyarországon

ítélő véleményét. — „Negyed századdal ezelőtt a német volt az általánosan használt nyelv, nemcsak a Bánátban, de a magyarországi nagy városok hétnyolcadában és egyetlen nép fajra sem hozott több hátrányt a magyar nyelvnek, ennek a már csaknem elfelejtett és említésreméltó irodalom nélküli nyelvnek a felélesztése mint éppen a magyarokra.” Szerinte a XVI—XVIII. század történelmének fittyet hánytak — akkor még a királyság minden lakosa büszke volt arra, ha Hungarus-nak nevezték —, mikor a latint a magyarral helyettesítették. Ez heves ellenhatást váltott ki és felélesztette a szláv és román nemzeti tudatot. Már 1839-ben meggyőződött arról, hogy a magyar népfajra végzetes reakció lesz a túlzó-magyarítás eredménye. Korlátot emelt Magyar- ország és a birodalom többi része közé, irritálta a többi nemzetiséget, akiket Ausztria természetes szövetségeseivé tett. így következtet Paton arra, hogy a túlzó-magyaroknak nem is lett volna semmi esélye az Ausztriával való katonai szembenállásra, ha a birodalom horvát határőrvidéki életereje nem folyik el Lombardiában. Most azután a magyarok rosszabb helyzetbe kerültek, mintha megelégedtek volna azoknak a nagy igazságtalanságoknak a megszüntetésével, melyek azt okozták, hogy az ország a birodalom többi részéhez képest olyan nagy kontrasztot mutatott.8 Az osztrák birodalom egysége ellen fordulás mellett a nemzetiségek elnyomása az ami lényegesen befolyásolta Paton véleményének kialakulását. A harmadik tényező pedig, hogy nem hajlandó elismerni, hogy a feudalizmus megszüntetése volt az első lépés, mely a forradalomhoz és szabadságharchoz vezetett. Az úgynevezett magyarbarát angliai sajtót és közvéleményt ítéli el, amikor ezeket írja: „Az összes rendkívüli hallucinációk között, melyek hatalmukba ejtették Anglia népét, a túlzó-magyarságra vonatkozóak a legrendkívüliebbek. Mert ennek a nemes nemzetnek (ezt nem tudom elég sokszor ismételni) a jelenlegi földresújtott állapotát nem a szabadság szeretete okozta, hanem az uralkodás szeretete. Nem a hazafiság és a sok nemzetiségű ország szeretete, hanem a nemzeti önzés, a saját nemzet oly túlzott mérvű imádata, mely összeférhetetlen a többi nemzet saját maga iránti szeretetével és a birodalom egységének megmaradásával, amellyel ha nem is törvényhozási, de pénzügyi és katonai kapcsolatban volt. Az ok tehát nem a feudalizmus valóságos megszüntetése volt, azaz a nemes és nem nemes egyenlő adóztatása, a közlekedés kiterjesztése a folyókon és a pusztákon, a korrupt elöljáróságok eltávolítása és az összes népnek saját nyelvükön és vallásukban való nevelése révén történő felemelése, hanem a feudalizmus csalfa eltörlése volt, ami a földbirtokosok vagyonának megfosztását jelentette azáltal, hogy földbirtokaik jövedelmének jelentős részét elvették tőlük és a kártérítés biztosítása megfogalmazatlan, homályos és egy szalmaszálon függő maradt.” Ugyanennek a gondolatsornak a végén bizonyos intést céloz az újonnan berendezkedő osztrák kormányzat címére is. Mint írja, Ausztriának tudatában kell lenni, hogy módjában áll Magyarországot egy nagyobb Lengyelországgá változtatni, de eszükbe kell jusson, hogy a központosítás a magyar karakterrel egyáltalán nem illik össze, a magyarok pedig bár számban kevesen vannak, vitathatatlanul a monarchia legharciasabb népfaja. Egy összbirodalmi törvényhozás szükségszerű egysége együtt kell járjon Magyarország nemzetei ön- kormányzatának korlátozatlan fejlődésével.9

Két fejezetet szánt Temesvár leírására és az ostrom ismertetésére. Itt nyilvánít véleményt a forradalmi kormányzat pénzügyi politikájáról: Temesvár értelmes polgárai is látták, hogy Kossuth ragyogó pénzügyi tehetsége és leleményessége abban merül ki, hogy katonai erővel elkoboznak több mülió font sterling értékű gabonát, abrakot, lovat, szarvasmarhát, juhot, mindent, ami egy hadsereg számára szükséges a

8 Paton i. m. 52—54.

9 Paton i. m. 54.

63