A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)

1848-1849 - Módy György: Angol utazó diplomata 1849/50 telén Magyarországon

salétromtól a faszénig, a cukortól a kávéig. És mindezért a fizetség valódi érték nélküli látszat bankjegyekben történt. 6—7 millió font sterling értékben bocsátották ki ezt az értéktelen bankjegyet és ha a magyar királypártiak, szerbek, szlovákok vagy románok visszautasították, hogy ezért adják oda legjobb lovukat, fó'belövéssel büntethették ó'ket.10 A Vajdaság és Szerbia középkori történelmével, a szerb forradalommal és az osztrák kormányzat által szervezett új vajdasággal külön foglalkozik. Elfogulatlanságának bizonyítására kimondja, hogy a szerbek követték el a legnagyobb kegyetlenkedéseket korábban a törökök, most a túlzó-magyarok elleni harcokban. Amikor az ilyen irtó háborúktól való borzadását kinyilvánította, a francia forradalom példájával válaszoltak neki. A Vajdasági szerb vezetó'k véleményét feljegyezte a szegedi nemzetiségi törvényről is — „.. .amikor az ultra-magyar frakció már utolsó lélegzetét vette, a mi hátrányos korlátozásaink eltörlése olyan volt, mint amikor vizet hordanak a zsarátnokot eloltani, miután a ház leégett.” Paton szerint elkerülhetetlen, hogy a birodalom központi nyelve a német legyen. Ez erre a legalkalmasabb, az olasz kivételével irodalma egyedül a német nyelvnek van és ez a nyelv nem fogja úgy elkeseríteni és felizgatni az ország nemzeteit a magyarok ellen, mint az ahogyan a magyar nyelvet nemcsak az országgyűlés nyelvévé tették, hanem rá akarták kényszeríteni a helyhatósági és egyházi területre is.11

Az Arad városa és a vár, valamint a környék leírását tartalmazó rövid fejezetben egy szava sincs a szabadságharc katonai vezetőinek kivégzéséró'l.

Hunyad megyében lépett be a történeti Erdélybe, nyolc fejezetben írja le itteni tapasztalatait, élményeit. Mondanivalója elején, mintegy mottó, már véleményt nyilvánít arról, mi is történt Erdélyben 1848/49-ben. Idézem: „A háború Erdélyben a kunyhó háborúja volt a kastély ellen, népfaj háborúja népfaj ellen, amellyel politikusok akár liberálisok, akár konzervatívok voltak, nem sok mindent tudtak tenni... Erdélybe való belépésemtől Nagyszebenbe való megérkezésemig a háromnapos utamon, minden magányos ház, minden kis kunyhó vagy útszéli fogadó le volt rombolva ...” Paton a történtek okát abban látja, hogy a dákorománok, akik Erdély lakóinak nagy többségét teszik ki, évszázadokon át egészen II. József koráig „alávetett helótákként” éltek. Az ultra-magyar párt legkevésbé bölcs kihívása az erdélyi szászok nemzeti büszkesége és önkormányzata ellen pedig a robbanás oka volt.12

A szászok történetének ismertetése végén állást foglal Magyarország és Erdély uniójának kérdésében. Elfogadja informátorainak a véleményét, mely szerint az uniót a kolozsvári diéta ugyanolyan terror hatására mondja ki, mint amilyet az ultramagyar frakció másutt is alkalmazott — . .a zsúfolt karzat kiabálta: „Unió vagy

halál” és a tömeg az esetleges ellenzéket életveszélyesen megfenyegette. Szerinte a szászok akarva nemakarva keveredtek bele a magyar forradalom örvényébe és a teljesen felizgatott terrorisztikus pesti csőcseléket vették figyelembe, amikor nem mertek erőteljesebben tiltakozni az ellen, hogy Batthyány a reform álarcában törvénytelenül széttöri az osztrák birodalom katonai egységét, képviselői hazatértek. Ez a civilizált nép, melynek alapelve a törvényesség volt, szoros szövetségbe kényszerült azzal a fél- barbár néppel, akiket egymással századokon át más nem kapcsolta össze, mint a félelem. Mint elfogulatlan utazó elítél mindenkit az Erdélyben történt borzalmakért. Puchner tábornokot az ellenőrzés elvesztéséért, az ultra-magyar pártot, mert semmit sem tett, hogy művelje és felemelje a népet — ők vetették el a forradalmi erőszak szelét és vihart arattak —, az osztrák katonai vezetést és a szászokat, mert nem nyújtó Paton i. m. 66—67.

11 Paton i. m. 84—85.

12 Paton i. m. 96—98.

64