A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)
Tanulmányok - Rácz István: A mezőgazdasági munkaerő Debrecenben a rendi korszak végén
magasabban bérezték, mint a nőket s az önálló munkát is jobban fizették, mint a kiszolgáló tevékenységet. A cselédbérezésről azonban érdemes megjegyezni, hogy értékében és összetevőiben változatos képet mutat. A közölt 1823. évi bériimitációt csak a jellege miatt tekinthetjük irányadónak. Különösen a természetbeni járandóság változott, elsősorban bővült. Ezt a következtetést Balásházy János személyes tapasztalatai alapján is igazolhatjuk. A tudós táblabíró 1844-ben arról számolt be, hogy ő Debrecenben több olyan gazdát ismert, aki a házas cselédjének évente 8 köböl kenyérnek való rozst, 6 véka tiszta búzát, 2 pár csizmát, 30 font sót, 52 font szalonnát, tallószabaduláskor egy tavaszi malacot, egy hold tengeriföldet, 60 váltócédula rénes forint készpénzt, egy borjú telelést, és nyáron 30 font húst fizetett.14 A gazdák többsége meghatározott időszakra napszámosokat is alkalmazott. Ez volt tehát a cívisek harmadik munkaerőforrása. Ennek a rétegnek a története is alighanem — a cselédekhez hasonlóan — a középkorba nyúlik vissza. A napszámosokat a cselédektől mindenekelőtt az különböztette meg, hogy az előbbiek évi konvencióra és mindenesnek szerződtek, az utóbbiak viszont csak meghatározott munkákra vállalkoztak napi bér fejében. Szikszai Ferenc 1830-ban lefolytatott peranyaga15 és esküdt Szűcs Mihály 1835-ben kelt vagyonleltára16 arra enged következtetni, hogy a szántóföldi gazdálkodásnál elsősorban a betakarítási munkákhoz fogadták fel őket: aratáshoz, nyomtatáshoz, tengeritöréshez, szénagyűjtéshez. A debreceniek a napszámosokat szívesen foglalkoztatták a szőlőművelésnél is. A gazdák a szőlőműveléshez a munkaerőt többféle módon biztosították. A város melletti kertekben a szegényebbek maguk dolgozták, a nyitástól a termés betakarításáig mindent sajátkezűleg végeztek. Az elerőtlenedett öregek és a jobbmódúak napszámosokat fogadtak, de a tehetősek a cselédnépességüket is igénybe vették a szőlőmunkához. A hegyi szőlő művelésénél más szokásrend alakult ki. A távolság miatt ezeknél csak nagy ritkán fordulhatott elő, hogy a gazda maga is részt vett a szőlőmunkákból. A 90 esztendős Molnár Gáspár Hatvan utcai lakos 1776-ban kelt végrendeletében mondta el, hogy amíg bírta magát, nyáron mindig a kiskágyai 6 kapás szőlőjében lakott s télire költözött vissza a városba.17 A jellemző azonban inkább az volt, hogy a városi gazda hegyi szőlőjébe vincellért alkalmazott konvenciós bérért, aki aztán napszámosokat fogadott fel s azokkal végeztette az esedékes munkákat.18 A napszámosok a helybeli szegénység soraiból kerültek ki. A Bihar városában lakó zsellérek — egyetértőleg — ezt úgy fogalmazták, hogy a határukban külső birtokosok „az ide való szegénységgel, kik közzülünk reá érkeznek, szokták magok szőlőit dolgoztatni”.19 A Mária Terézia korabeli úrbéri 9 pontra adott válaszokból egyöntetűen az derül ki, hogy az extraneus szőlőbirtoklás a hegyvidéki zsellérnépességnek jó bér14 Balásházy János: Debreczen mint van s jövendője. Debreczen, 1844. 30. old. 15 IV. A. 1011/k. 42/1831. 16 IV. A. 1011/k. 636/1835. 17 1776. szeptember 26-án kelt végrendelet. IV. A. 1011/z. No. 574. 18 A vincellérek megbecsült emberek voltak s ők évi konvenciót kaptak. Szőke János uram 1748-ban a diószegi vincellérjének 17 Mft 48 dénár konvenciót fizetett. Ugyanebben az évben egyik nagy kocsisának a fizetése 52 Mft 42 dénárra rúgott. A cselédember conventiója tehát háromszorosan meghaladta a vincellérét. A fizetésbeli különbség kifejezi azt a munkabeli többletet, amennyivel az év minden napján szolgáló cseléd végzett, a csak idénymunkás vincellérrel szemben. IV. A. 1011/k. 172/1779. 19 OL. Helytartótanács lt. Dep. Urb. Tabellae urbariales. Bihar m. 115
