A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)

Tanulmányok - Rácz István: A mezőgazdasági munkaerő Debrecenben a rendi korszak végén

A MEZŐGAZDASÁGI MUNKAERŐ DEBRECENBEN A RENDI KORSZAK VÉGÉN*

Rácz István

I. Típusok és bérezések

Debrecen a nagy határú alföldi városok közé tartozott. A Tiszától Szatmárig húzódó széles kiterjedésű határát a XIX. század közepén is 166 286 kh-ra mérték, nagyságrendben az egész országban csupán Szabadka állítható mellé. Határmezsgyéje évszázadok során tágult ekkora méretűvé. A határ művelési ágak szerint való területi megoszlását az 1. táblázat alapján tanulmányozhatjuk.**

1. sz. táblázat

Művelési ág

kh

Terület

öl

A művelési ágak százalékos megoszlása

Belső telek

675

892

0,4

Város körüli szőlők, gyümölcsös

1 401

685

0,8

Közlegelő (belső, külső)

68 627

904

41,3

Szántó (ház utáni, tanyaföld)

58 922

1 469

35,4

Erdő (kaszálókkal)

34 488

192

20,8

Egyéb (utak, vizek stb.)

2 171

507

1,3

Összesen:

166 286

1 449

100,0

A debreceniek tehát a határuknak a XIX. század derekán is bó' egyharmadát élték ekével, ez mégis tekintélyes nagyságú munkaerőt igényelt, mert összességében megközelítette a 60 ezer kh-t.

A földtulajdon és a művelési eszköztár önmagában véve külön-külön és együttesen is holt tőke, értékteremtő módon csak az emberi kéz képes a kettőt egymással összekapcsolni. Az emberi munkaerő éppen ezért a gazdálkodás rendszerében nem egyszerűen csak a harmadik, hanem a legfontosabb összetevő. Akkor is nélkülözhetetlen részévé vált a vagyonnak, ha a munkaerő nem a tulajdonos vagy családtagjai személyében öltött testet, hanem bérmunkásként szolgálta a gazdát. Szerkezeti vonatkozásban annyi különbség mutatkozott a kettő között, hogy az előbbi állandó, az utóbbi pedig átmeneti jelleggel kötődött a polgári vagyonhoz.

A debreceniek agrárgazdálkodásában a munkaerőnek több forrása kínálkozott. Alapvető jelentősége a családi munkaerőnek volt. A kisebb birtokos paraszt polgárok rendszerint saját kezük munkája után éltek. A demográfiai kutatások Debrecenben a XVIII. század első felében átlagban 4,3 fős családlétszámot mutattak ki, tehát a szülők 2-3 gyermeket neveltek fel. Jóval nagyobb volt ennél a gyermekáldás, az anya* Részlet a szerző A debreceni cívisvagyon című készülő monográfiájából.

** Zelizy Dániel: Debreczen sz. királyi város egyetemes leírása. Debrecen, 1882. 8—10. old.

111