A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 14. 1987 (Debrecen, 1987)
Tanulmányok - Papp Klára: Balkáni kereskedők a XVIII. századi Bihar megyében
A vármegye 1735. évi összeírása szerint a Diószeg mezővárosban lakó görögök „Franciscus, Josephus, Joannes, Demetrias et alter Joannes, qui Domos et Fornices habent” éves censust fizettek gróf Dietrichsteinnek, a domínium birtokosának a mészárszék használatáért is. Székelyhídon (valószínűleg az eló'bbi) „Josephus Görög nevű Graecus bírja a boltot, azon kívül semmi oeconomiája nincsen” — olvashatjuk az összeíró megjegyzéseiben.28 2. Kereskedelmi és gazdálkodó tevékenységük, jövedelmeik A diószegieket ott találjuk azon az 1748-ban Pesten tartott tárgyaláson is, amelyet gróf Grassalkovich Antal kamaraelnök hívott össze, s ahol a tíz akkor működő — balkáni questorokból álló — kereskedőkompánia képviselői (445 társuk nevében) a kis tételben való forgalmazás engedélyezésének feltételeiről folytattak eszmecserét.29 Maga a megbeszélés ténye is azt igazolja, hogy az 1741. évi I. dekrétum 29. cikkelyének végrehajtása — a görögök, örmények, rácok szabad kereskedésének korlátozására, a jogok körének szűkítésére a családtagok (főleg feleségek) török területen maradása esetére — nem valósult meg.30 A megyei szervek azonban — akik bizonyára nagy szorgalmazói voltak a dekrétum kiadatásának — esetenként nagyon is célzatosan tájékozódtak a török alattvalók helyzetéről. A Váradon 1751. július 21-én lefolytatott eljárás szerint a diószegi görögök 1735. évi privilégiuma volt a kiindulási alap, arra hivatkozva kérdezték a — főleg váradi — lakosokat a questorok házassági szokásairól, vallásáról, jövedelmeikről és azok felhasználásának módjairól.31 A válaszok jórészt megerősítették a hatóság feltevéseit, ami részint igazolhatja, hogy pontos értesülésekkel rendelkeztek a kereskedők tevékenységéről és életformájáról, másrészt azonban a túlságosan is egyértelmű válaszok az erős sugalmazás látszatát keltik. Különösen igaz ez a vallási hovatartozás problémájára (a 9.—10.— 11. kérdés az uniálás színlelt vállalását feltételezi). A tíz tanú mindegyike úgy tudja, hogy III. Károly idején a „diószegi compagniának” a kamara „az unitus hit felvétele mellett adta ki a privilegiális levelet”. Egy váradi polgár, Posser Mátyás (kereskedő), aki a maga szekerén hozott nekik rác papot, annak véleményét mondta el: „ő nem Unitus és a Diószeghi görögök sem” azok. A hatvanéves, szintén váradi Eöttvös György, aki a „privilégium szerzője”-ként nevezte meg magát, megerősítette az előbbieket, azzal a kiegészítéssel, hogy a váradi unitus templomba járnak közülük néhá- nyan. Draskul Gábor szerint csak a püspöki, bihari és cséfai görög volt unitus, a többi nem. Mindez részint ellentmond a Takáts Sándor által már idézett kiváltságlevélrészletnek, a vallás szabad gyakorlását illetően, bár a katolikus egyház fennhatóságának elismerése ott is kiolvasható a szövegből. Az mindenesetre tény, hogy ha köve28 HBML. IV. A. 4/b. 26. k. Az érmelléki járás összeírása. Az említetteken kívül Szalontán tüntettek még fel az összeírok egy görög boltot 5 ft jövedelemmel. 29 Schäfer L.: i. m. 2. sz. 123. old. 8000 ft-ot ajánlottak fel Kecskemét, Gyöngyös, Eger, Miskolc, Tokaj, Diószeg, Világosvár, Eszék, Pest és Pétervárad kompániái nevében. 30 Magyar Törvénytár 1740—1835. 35. old. Már 1737-ben az osztrák—török háború idején leltároztak és bezártak görög boltokat, de a belgrádi szerződés szerint (1739) „libere, secure et pacifice” működhettek tovább. L. Füves О.: Görögök a Duna—Tisza közén i. m. 93. old. 31 OL. HTL. C. 42. Fasc. 2. No. 8. 14. cs. —Tanúvallomási jegyzőkönyv a vármegyei törvényszék megbízásából. 16
