A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 13. 1986 (Debrecen, 1986)
Tanulmányok - Antal Péter: Végrendelkezés Debrecenben az 1820-as években
A záradéki klauzulát mindenkor a testamentum dátumozása követte, melyből egyértelműen meghatározható volt a végrendelkezés helye „Debreczen” megjelöléssel, valamint követhető volt a végrendelet megtételének időpontja is, év, hónap és nap meghatározással. Az elemzett végső rendelések között, egyetlen olyan írást sem találtunk, mely e részében fogyatékosságot mutatott volna. A záró rendelkezést követő dátumozás után a materiális okiratot mindkét kiküldött esküdt teljes névaláírásával látta el, valamint — néhány esettől eltekintve — pecsétjük is felhasználásra került. Az elemzés tárgyává tett végső rendelések között olyan testamentummal nem találkoztunk, melyek a testamentariusok közreműködése nélkül készültek volna, s így megállapítható, hogy e jelzett alaki érvényességi kellék abszolút jelleggel érvényesült. A végrendeletek további sorsát kutatva rögzíthető, hogy az írásba foglalt rendelést a testamentariusok minden alkalommal magukkal vitték, és azt elhelyezték, a város levéltárában, archívumában, ahol mindaddig őrizték, amíg az örökhagyó el nem halálozott, s végrehajtása esedékessé nem vált, illetve amíg a végrendelettevő azt kiadni nem kérte. Ezen utóbbira is találunk példát a debreceni rendelések között, hiszen a végrendelkezőnek mindenkor jogában állott végrendelete tartalmán módosítani, változtatni, vagy nem egyszer teljesen új, tartalmában gyökeresen megmásított végső rendelést tenni. Az említettek illusztrálására kívánjuk felidézni Bauer János testamentumát58, melyben az örökhagyó órásmester előadta, hogy „ő ez előtt 4 Esztendőkkel íratott egy Testamentomot, mellyet a Nemes Város Archívumába bé is adott, de ő azt most kivette, mivel Szeltzer János nevű Árvában, a kit úgy mond a Testator kitsinségétől tartott, ruházott, és az Órásságba tanította” és korábbi végrendeletében örökösévé is nevezte, úgy annyira csalódott, hogy még házától is kénytelen volt elküldeni, s vele minden kapcsolatot megszakítani. Természetes következménye volt mindezen személyes kapcsolat „lazulásának” az a testatori óhaj, hogy korábban tett végintézkedésén gyökeresen változtasson, s olyan személyek javára végrendelkezzen, akiket arra méltónak tart. A körülmények változására tekintettel változtatta meg testamentumi rendelését Virág Mihály debreceni polgár is 1825. évi december hó 11. napján.59 Újabb vég- intézkedése tartalmából kitettszik, hogy ezt megelőzően már két alkalommal végrendelkezett, nevezetesen 1809. évi december hó 30. napján, valamint 1810. évi március hó 8. napján. Az újabb végrendeletet rögzítő testamentarius az 1825. évi december hó 11. napján kelt iratban pontosan rögzítette, a végrendelet módosítása esetén követendő eljárást. Mindenekelőtt megállapította, hogy az örökhagyó „környülállásai változván”, korábban tett végrendeletét ki kívánta venni a városi archívumból. Ez irányú személyes instantiáját előterjesztve „a Nemes Város Tanátsa ezt az előbbi Testamentomot nékem — mármint a testamentariusnak (kiemelés tőlem A. P.) — oly véggel kezembe adatta, hogy azt a nevezett requirensnek adjam vissza”. Az iratszöveg tartalmi elemzéséből megállapítható az is, hogy ezt követően az eljáró testamentarius a korábban kelt végrendeletet Virág Mihály részére átadta, a testator „a maga előbbi Testamentomát in Origine kezéhez vissza vette” majd ez után a végrendelet felvevő, valamint ugyancsak az aláírók és hitelesítők között szereplő testamentariusi adjunktus előtt „ép elmével és egészséges testtel javai felől” újabb dispositio testamentariat tett. A vázoltak szerint elkészített testamentumokat — mint már említettük — az azt írásba foglaló és tanúsítvánnyal ellátó testamentariusok zárt irattá tették. Az irat 58 Uo. No. 1700. 59 Uo. No. 1674. 13
