A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 13. 1986 (Debrecen, 1986)

Tanulmányok - Antal Péter: Végrendelkezés Debrecenben az 1820-as években

felvételében, hitelesítésében. A későbbiek során a mindenkor kiküldendő végrendeletet felvevők száma két főre csökkent, majd a város lakosságának gyarapodásával a

XVII. század végén kerületenként kijelölve két-két esküdt látta el a testamentáriusi tisztet.26

A hivatalos végrendelet felvevők feladatuknak megfelelően mindenkor meggyőződtek arról, hogy a testátor végrendelkezésre képes állapotba van-e, s ezt a tényt illetőleg a vizsgálódásuknak eredményét a végrendelet bevezető szavaiban rögzítették. A szellemi képesség tekintetében tett tudakozódás testamentumi rögzítése változatos képet mutat. így olykor az került megszövegezésre, hogy a végrendelkező „... ágyban találván erőtlen, de elméjének ép, nyelvének pedig érthető állapotában... ”27 volt, míg más helyen a testamentáriusok megerősítették, hogy az örökhagyót „... beteg ágyában ép és egészséges elmével... ”28 találták a végrendelet írásbeli rögzítését megelőzően. Másutt a végrendelet írók a testator „ép elméjének tiszta épségéről”, „a maga dolgai megfontolására mégis egész elmebeli tehetség”-éről, „ép és meghatározó elmé”- ről, „friss elméről”, „józan gondolkodásáról adnak számot azzal, hogy az esetek jelentős részénél az elmebeli frissességhez a testi erő hanyatlása járult, mely tény kitűnik „az ágyban találván erőtlen” állapot, „halálos betegségre nézve igen meggyengült” stádium, „terhes beteg” hogylét, „gyenge egészség”, „kilentczedik Hetek olta Ágyba feküvő Testének... erőtlensége” „Testének Urán Gyengesége”, „egészsége nagy gyengesége mellett” állapotjelzők megszövegezéséből. Megint más esetekben az írások a gyenge egészségi állapotra történő utalás helyett az idősebb életkorra tartalmaznak hivatkozást, vagy annak körülírásával, vagy pedig pontos meghatározásával, és ettől meghatározottan rögzítik az utolsó rendelés tételének indokoltságát.

Ennek megfelelően kerül kiemelésre Nagy Bálint 1826. évi május hó 26. napján kelt végrendeletében, kit is a testamentáriusok „Házánál fent járva” találtak, hogy az örökhagyó „mint Öreg Ember naponként érzi hanyatló erejét”29, és erre figyelemmel kíván végső rendelést tenni.

Ugyancsak a korábban írtakat reprezentálja az a testamentum, melynek bevezető soraiban az örökhagyó kijelentette, hogy „midőn Isten kegyelméből 75 esztendős volnék kevés Világi javaimról mellyeket szorgalmatosságommal és fáratságommal szereztem és tartogattam meg e következendő Rendelésemet teszem ... ”30 Végezetül e körben szóljunk még Seres Kata 1828. évi március hó 10. napján tett végső rendelésének előszaváról, melyből megállapítható, és e ténynek a végrendelet rögzítők is jelentőséget tulajdonítottak az örökhagyó állapotának meghatározásakor, hogy a testatrix „nyomorult Hajadon Leány” aki 59 esztendős, „elöregedett és annyiban nyomorult, hogy tehetetlen a Dologra”.31

26 Vö. Herpay G.: i. m. Debreceni Közlöny 1917. évfolyam 4. füzet. A XVI—XVII. század folyamán a halál esetére szóló végső rendelések rögzítői a hiteles helyek voltak. így a debreceni polgárok a Váradi Káptalan előtt tehettek írásbeli testamentumot. A reformáció térnyerését követően a katolikus egyház szerepe generálisan háttérbe szorult, mely érezhető volt a végintézkedések megtétele körül kifejtett tevékenységében is. A város irányításában a városi tanács primátust szerzett, tevékenysége általánossá vált, s ettől meghatározottan vette kézbe a végrendeletekkel kapcsolatban felmerülő teendők ellátását. A XVI. század második felétől kezdve a végrendeletek írásba foglalását maga a városi tanács kiküldöttei útján intézi, biztosítja a testamentumok őrzését és kezelését, valamint a hagyaték megnyílását követően a végrendeletben foglaltak végrehajtását. Vö. Rácz István: Debreceni Végrendeletek 1595—1847. c. munkájával Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Forráskiadványai 8. sz. Db. 1983.

27 HBmL IV. A. 1011/z. No. 1631. Szabó György végrendelete 1823. július 16.

28 Uo. No. 1632.

29 Uo. No. 1693.

30 Uo. No. 1677.

31 Uo. No. 1728.

66